Korpusz és tantusz op. 3.
Monológfoszlány DNS
ki az aki örökkévaló Szellem által adta
oda a lelkét Istennek ártatlanul
áldozat lett mint meggyilkolt kenyér
felül a mennyben és a pokolban alul
az írás vére folyt a könyvre
hamisítatlan hibátlan hiány
és azóta nem csinál mást
beszél
mint a hús-vér Bibliák
a szava csinálja a világot
trónra került mondás
ilyen az amikor az írás vérét kiontják
jobbat beszél mint Ábel vére
mindent elválaszt kettébont az éle
bildung
mi meg a kvantum közepébe írunk
hogy hullámzásként menjen át
a résen kibúvó diakronitás
nincs több világ
nincs több ágy nincs több intimitás
se titok a sír egy fél zárójel
kitárt
A pillanat Atyja
Nem fizet vámot
A megértés mindvégig úton van felénk. A szellemi ember letöri a korszakok bilincsét, mivel ő maga nem a földi létezésből meríti erejét. Nem fizet vámot az időnek, hiába van rajta a múlás rettentése. Az olvasó lény az örökkévalóság burkát hordja magán, azzal, hogy szembeszegezi ihletettségét az idővel, hogy az ne tudja foglyul ejteni egyetlen pillanatra sem. A történelem ezért neheztel rá, mert így szinte klasszifikálhatatlan, esszenciális tápanyaga a világon kívülről való. Rosenzweig reflektál így a múlt követelésére. Kék szavak. Visznek
Lét – Isten és a gondolkodás angyala
Egyetlen entitás
Olyan idők ezek, mint az erős kezek.
A falra ugró írásmű: Mene Tekel.
Megérkezett
A búza. A bor. Úrvacsora az est.
Arany tálcán ezüst vér
Szegek
A metamodern teasüteményt
Formába töri a tett
Fűhárfa és zsakett
A világról készült képen
Maga az észlelés a keret
S kicsúszik a tónus
Illattá párolja a takarás
Két dimenzió az alak testében
Nyelv és identitás
