Az európai fővárosok közül Koppenhága az egyetlen, amelyről nem a múzeumok, galériák, festmények jutnak eszembe. Elsőként a 7875 méter hosszú Øresund híd jelenik meg, amely az Øresund-szorosban indul, és a tenger felett összeköti a svéd Malmőt a dán fővárossal. A Lánchíd mellett ez a híd a legkedvesebb, legkülönlegesebb számomra, és megjeleníti mindazt, ami miatt Koppenhága évek óta a legélhetőbb, legboldogabb, legdemokratikusabb városok közé tartozik. 2000. július 1-jén adták át, nem sokkal később autóztam át rajta. Innen nézve a város feltárulkozó látványa egyre vonzóbb, egyre izgalmasabb.
Az Øresund híd (Forrás: Pixabay)
Másodjára mindig eszembe jut, hogy sehol soha nem szégyelltem annyira azt, hogy magyar vagyok, mint Koppenhágában. 2003 szeptemberében Kurtág György, a világ élvonalába tartozó zeneszerző megkapta a legrangosabb dán zenei kitüntetést (a magyarok közül Ligeti, Solti és Schiff András kaphatta meg ugyanazt). A rangos, díszes ünnepségen jó sorsomnak köszönhetően részt vehettem, és nagyon szégyelltem magam. Kurtág hozzátartozóin, munkatársain kívül nem volt jelen egyetlen honfitársunk sem (a követségről sem). Kurtág koncertjén is ott lehettem, amikor a Dán Rádió koncerttermében tartott ünnepségen az alkalomra komponált művét adta elő.
Koppenhágáról harmadikként ugyancsak profán dolog jut eszembe: a Nyhavn (Új Kikötő) színes parti házai előtti kis étkezdékben elfogyasztott rengetegféle szendvics, a smørrebrød, a dán vajas kenyér, mely magvakkal dúsított, tömör szerkezetű, és rajta minden, ami szem-szájnak ingere: lazac, rák, hal, hús, sajtok, zöldségek gazdag és alig ismert kínálata. Látványuk és ízük varázslatos. Sok helyütt megkóstoltam őket, de a koppenhágaiak mindegyiket felülmúlták. Ültem bambán, figyelve a ringatózó vagy elhaladó hajókat, a szimpatikus emberi lényeket, és nem tudtam betelni azzal, hogy a smørrebrødok műalkotásnak néztek ki.
Smørrebrød (Forrás: Freepik)
Pedig a koppenhágai múzeumkínálat is nagyon változatos. Mindenekelőtt a Ny Carlsberg Glyptothek (a névben utalás a Koppenhágában kikerülhetetlen sörgyárosra). 1882-ben nyílt meg igen sokféle mű bemutatásával. Híresek az ókori görög és római szoborgyűjtemények, antik vázák, domborművek. Kiemelkedő jelentőségű a Paul Gauguin-képek kínálata: 40 festménye van a múzeum tulajdonában, köztük az életmű szempontjából meghatározóak. Gauguin ugyan Párizsban nősült, de felesége, akitől öt gyermeke született, dán származású. A családnak volt kapcsolata Koppenhágával, ez is hozzájárult, hogy egy kiállításnyi alkotás látható együtt a modern művészet egyik létrehozójától. Kihagyhatatlan a Rodintől származó, jelentős szoborgyűjtemény. A XX. század elejét Picasso és Matisse festményei képviselik. Meg kell említenem, hogy a múzeumban lenyűgöző pálmakert van, egzotikus növények illatával. Itt mindig ugyanazon a padon kávéztam (a koppenhágai kávé vetekszik a rómaival).
A Ny Carlsberg Glyptothek múzeum (Forrás: Wikipédia)
Andersen meséit mindenki ideköti, s hasonlóképp természetes tartozéka Koppenhágának a Thorvaldsen Múzeum, mely 1848-tól fogadja a látogatókat. A neoklasszicista szobrász (1770–1844) nemcsak a dán, hanem az európai képzőművészetnek is szerves része. Az izlandi származású művész élete nagy részét Rómában töltötte, a művészettörténészek szerint ez a magyarázata kimagasló életműve létrejöttének.
Aki elragadtatottan híve Koppenhágának, és rendkívül szerencsésnek tartja az ott élőket (egyszer három hetet összezárva élhettem 40 körüli designerekkel, kellemes volt, igényes, szellemes, és a szakmai beszélgetéseken túl töménytelen sört is betermeltünk), annak feltétlen javaslom a Koppenhága Múzeumot. 1901-től látogatható, és a város történetét mutatja be a XII. századtól máig. Mindig vonzódtam a vikingek mitológiájához, itt a magas színvonalú viking kézművesség is megismerhető. Mindenről vannak makettek, fotósorozatok – a Rundeturntól (35 méter magas Kerek Torony) a Botanikus Kertig, Tycho Brahe csillagásztól a Frederiks Kirke kiépítéséig (ennek van Észak-Európában a leghatalmasabb kupolája, 31 méter az átmérője).
És végül – pedig ezzel is kezdhettem volna –, 2004-ben nyílt meg a Zsidó Múzeum, de nem is igazán ez a lényeges, hanem az a legenda, hogy a dán király, X. Keresztély 1943-ban koppenhágai kilovaglásai során sárga csillagot tűzött ki, hogy ezzel is ellenállásra buzdítson a németek megszállta Dániában 1943 őszén, és támogassa a dán zsidók megmentését, Svédországba menekítését. Mivel 1944 őszén, Nagykanizsán, a gettóban születésem után rögtön rám rakták a sárga csillagot (anyám kikeresztelkedett zsidó volt, az apai családom katolikus), így nem tudom eléggé kifejezni, mit érzek a koppenhágaiak, általában a dánok tisztességes emberi gesztusai miatt.
