A gondolatok képesek befolyásolni bennünket: egy amerikai indián maszk vagy éppen valamely pop art kép rózsaszín pöttyként jelenhet meg szemünk előtt, de ugyanígy el is tűnhet. Sipos Sándornak az Idle No More című multimédiás munkáját ilyesfajta vizualitás jellemzi.

Festményei, videói, kollázsai és multimédiás munkái első látásra aligha világosak számunkra, sőt, inkább diffúznak tűnnek. Ez annak a következménye, hogy alkotóként a tapasztalatok és kapcsolatok komplexitását kívánja megragadni, ezért metavizuálisan, belső és külső, azaz „társadalmi” kiterjesztésben egyszerre jeleníti meg azokat. Köztudott, hogy az álmok és kinyilatkoztatások ritkán világosak és egyértelműek, mégis hihetetlen energiakibocsátás jellemzi őket.

A Remembering Imre Makovecz című munkája a híres magyar építészt idézi, akinek a fára mint anyagra épülő munkásságát világszerte kiemelkedőnek és előremutatónak ismerték el már a kommunista korszak alatt is, miközben ő maga messze nem kapott érdemeinek megfelelő megbecsülést.

Sipos Sándor: Remembering Imre Makovecz 1-2, 2002

A Mythological Dimension című sorozata változatos formákat mutat. Némelyikükre míves kidolgozás és puha, pasztellszerű színezés jellemző. Firkált és karcolt képeinek Dubuffet-szerű primitivizmusa ezen a tudatalattiból eredő „színtérképen” csakis szépnek mondható. A The Snake and the Moon című munkája egyszerűen és tisztán vizuális antropológia, a szellem ébredésének érzékeltetésével. Más, hierarchikusan felépülő vagy szimbolikus munkái – például a DayGlo sorozatból a Tribal Feeling – a különféle kultúrák forráskódjainak és jeleinek világszerte egyetemes mivoltára világítanak rá. Röviden összefoglalva: alkotásai – a kulturális jeleknek és szimbólumoknak az időn átívelő folytonossága révén – egyfajta társadalmi és egyéni identifikációs szintet közvetítenek.

Sipos Sándor: The Snake and The Moon 3, 2008

Ez a kultúrák közti, kultúrán belüli és történelemfölötti ihletettség az öntudatlan képzettársítások lenyűgöző érzésével ötvözötten jellemzi Sipos Sándor alkotási folyamatát. A Mythological Dimension című munkája szinte atlantiszi, képzelt civilizációra, illetve a vele való azonosulásra utaló művészi megközelítés. Ezek a (művészi) megfogalmazások ugyanúgy szólnak a kulturális önazonosításról és ihletődésről, mint a képzelőerő kivetítődéséről, valamint arról a törekvésről, ahogyan a művész az azonosság kifejezéséhez a figuratív/tárgyi absztrakcióban találja meg a kellő formát. A Christine Keller számítógép alapú szövött mű a Sipos által rajzolt emberi alak, azaz annak körvonala alapján készült.

Sipos Sándor: Christine Keller, 1988

Egy másik mitikus projekciója egy lebegő szobrászati tárgy formáját vette fel. A többrétegű és minden oldalán képeket tartalmazó műalkotás háromdimenziós formát kapott, és a fény és az időjárási viszonyok hatására lassan mozog és változik. Kevésbé szól a tárgyról, inkább az emberi lenyomatról, az ősi és örök tapasztalatok emlékéről, amelyek a nemzedékek között, rajtuk keresztül léteznek, öröklődnek.

Sipos Sándor: Floating sculpture, 2002, Montreal

Más művek Clemente-szerű direkt hangvételűek, a poszt-mediatikus és posztindusztriális kor számára az újra felfedezett expresszionista kifejezés hordozói. Ezekben a munkákban, fejek és testek alakzataiban és energiavonalaiban felfejthető az a finom, belső, rejtett áramlás, mely a létezés láthatatlanságáról szól. A mechanikus és organikus között is különös kapcsolódások jönnek létre, szokatlan módokon olvadva össze.

Más, újabb keletű munkáiban a tárgyi, a képi és a szöveges elemek poetikus és zsigeri közvetlenséggel kapcsolódnak egymáshoz. Maguk a szavak, akár a többi elem, ezekben a kortapasztalat-megfogalmazásokban tárgyiasulnak. Egy másik, újabb festményével kapcsolatban a beavatásról szól az alkotó. A kör a Corpus Christi-t jelképezi, míg a kígyó mozgó teste a sérülékenységet, a sebezhetőséget. Miközben a jelek és szimbólumok egyetemesek, egyéni mitológiát is kifejeznek, és akárcsak Danténél, egyfajta önarcképpé válnak: saját életéről vallanak, és a korról, amelyben él/ünk. Ennek ellenére a művész folytonosan keresi a magasabb rendű jelentést, minőséget egy olyan világban, ahol a vizualitás szűkszavúan tömörített és adatvezérelt karakterű.

Sipos Sándor: Tribal Feeling

Sipos Sándor vizuális nyelve és metastrukturális festészetmegközelítési módja a „majdnem olvashatóság” és a „majdnem láthatatlanság” jellemzőit foglalja magába. A művész erről így nyilatkozik: „Az elmúlt öt évben a számítógépes kommunikáció, a cyber-tér és a virtuális közösségek foglalkoztattak. Vizuális művészként erősen befolyásoltak a számítógépes jelenségek, de ezzel párhuzamosan a művészi kifejezésnek egy másik dimenziója vagy tárgya, azaz a „díszítő hajlam” is érdekelt.” Ezek az epigrammaszerű művek egyszerre fejezik ki a kibernetikus tapasztalat párhuzamos rendszereivel és a földi, fizikai megnyilvánulások világával szembeni távolságtartást, ugyanakkor elfogadásukat is. A spirituális és a telematikusműszer-pontosságú érzékenység együtt egy ismeretlen univerzumba vezet.

Művészként Sipos arra törekszik, hogy áthidalja ezt a két, látszólag össze nem illő és érintőleges, tiszavirág-életű világot. Miközben a street-art, a graffiti, a grafika és a plakátművészet, valamint a klasszikus festészet eszközeit is felhasználja, festményei, multimédiás munkái és videóművei egy magasabb, „szent dimenziót” is képviselnek. Mindez együttvéve ugyanannak a dolognak a kifejezése, ami mindannyiunkat mélyen emberivé tesz: a kíváncsiságnak.

Sipos Sándor: Text object, 2000 (részlet)

Sipos Sándor kertjét, metavizuális elemeinek őserdejét a lét képtelensége hatja át és járja be. A káosz a művészet révén egy pillanat alatt képes harmóniává szelídülni – röpkeségét a virtuális rezonancia foglalja időrendbe.


Sipos Sándor képzőművész 1957-ben született Székelykeresztúron; több mint 25 éve Montrealban él.


Galéria > Sipos Sándor munkái