Viszolygása a gerincműtéttől egyelőre visszatartotta Benedeket attól, hogy panaszával a háziorvoshoz forduljon. Nem kell a dolgokat siettetni, kérés nélkül is csőstül jön a baj. Semmi eget rengető nem történt, egyszerűen csak ment a háromhavi vérnyomáscsökkentőt és a meszet felíratni, amikor is az orvosban mocorogni kezdett a lelkiismeret, beutalót adott a neurológiára, ahol aztán a feledékenységét kezdte firtatni a főorvos, és máris a kezében lapult a labor- és a koponya-MR-beutaló.

Nem kéne mindennek elébe menni. Az öregek feledékenyek, ez az élet rendje, csökken a rövid távú memória kapacitása, és a gyermekkorukat emlegetve vigasztalódnak. Eddig bármilyen vizsgálatra küldték, mindig feltártak valami riasztó bajt, így aztán az aggodalmaknak se vége, se hossza. Taposómalomban jár körbe-körbe az SZTK berkeiben nyugdíjba menetele óta.

Naná, hogy az MR-vizsgálat sem lett negatív. Kimutatta a hipofízis sorvadását és az agysejtek pusztulását fél centis foltokban. Sejti, hogy ezekkel a problémákkal sem lehet mit kezdeni. Tűzheti a leletet a kalapja mellé, ha hencegésre adhatna okot. Szerinte, ha a többi hetvenévest beutalnák koponyaátvilágításra, biztosan náluk is találnának normálistól eltérő tüneteket. Minden öregember beteg, csak van, akit még nem vizsgáltak ki. Ők szabadlábon védekezhetnek, ha kimegy valami a fejükből, nem tudják, hova tették le a szemüvegüket, kulcscsomójukat, mobiljukat. A nyugdíjasklubban is állandóan keres valaki valamit. Évek óta porosodnak az állófogason a felhajított és ottfelejtett sapkák és sálak. Senki nem csinál ebből nagy ügyet.

Jól ellesz otthon egyedül, ha már se fölkelni, sem emlékezni nem lesz képes. Manci jó szándékára sem számíthatna, ha történetesen együtt maradtak volna. Hagyta éjszakákon át fuldokolni a hörghurutos időszakokban, még egy lábos vizet se volt képes felforralni teának, és bevinni az ágyba Benedeknek.

Az MR-lelet kézhezvétele után napokig úgy járt-kelt a lakásban, mintha saját szelleme lenne. Lassan, zajtalanul surrant egyik helyiségből a másikba. Elrakott néhány elöl hagyott dolgot, kicsit mosogatott, söprögetett, kilögybölte a mosdókagylóban a gyapjúpulóvereit. Még a rádiót sem kapcsolta be, állandóan azon morfondírozott, mi lesz a sorsa, ha leépül testileg-lelkileg. Mindenféle kórságra számított szívinfarktustól kezdve veserákig, de hogy elsorvad az agya, és a demencia szürke mocsarába süpped, ezt a távozást valahogy figyelmen kívül hagyta. Pedig nagyapja agylágyulásban hunyt el hetvenöt évesen, nagybátyjának szintén ez volt a veszte hatvanhárom évesen. Nagynénjét és unokanővérét agydaganat tette hűvösre. Igen nagy esélye van rá, hogy őt is valami agykárosodás teszi el láb alól. Addig-addig bogarászott az interneten és az Egészségügyi ABC-ben, míg teljesen összezavarodott az emberi testben zajló vegyi folyamatok egyik szervről a másikra gyakorolt hatásaitól. Megeszi a kalapját, ha eligazodik ezeken a leírásokon. Lecsukta a laptop tetejét, becsukta a vaskos kézikönyvet, sóhajtozva visszacsúsztatta a polcra. Lesz, ami lesz, ha tudnak segíteni az orvosok, mármint lassítani a sorvadás folyamatát, akkor segítenek, ha nem, zokszó nélkül lecsúszik a teljes leépülés csúszdáján, bele a családi sírgödörbe. Az elvadult zsázsabokor árnyékába, amit hiába metszeget évek óta, nem lehet már rendbe tenni. Mint mindig, ez esetben is mekkora mákja van Mancinak, hogy elváltak, nem kell őt ápolnia, gondozásba elhelyeznie, költeni rá a temérdek pénzt, évekig sanda tekintetek fókuszában az ágyáig haladva látogatnia a saját elhülyülésébe bebábozódott emberi roncsot.

Ha elviselhetetlenül fáj a dereka, bekap egy fájdalomcsillapítót, amit egyszerűsítve csillapítónak hív, amellett meg – minden áldott reggel és este – beveszi a nemes egyszerűséggel csak csökkentőnek hívott vérnyomáscsökkentőt. Ha felír ezek mellé még valami gyógyszert a neurológus, akkor azokkal együtt él, ameddig képes.

Ezekből a morfondírozásokból egy nyugdíjasklubtársa zökkentette ki a vezetékes telefon megcsörgetésével. Mi van már, sosem jössz sakkozni?, affektált a telefonba. Dehogynem, dehogynem, vágta rá gondolkodás nélkül Benedek. Napok óta nagyon fáj a derekam, és ez még igaz is. Kicsit pihentetem, de a jövő héten már biztosan képes leszek a nyugiban ücsörgésre. Így mondta, nyugiban, ahogy élcelődve a Nyugdíjasok Klubját hívja. Aki oda jár, az már általában nyugton van, nem kerget szivárványos ábrándokat. Locsog egy kicsit, játszik, ha akad partner, aztán, mint aki jól végezte dolgát, hazaballag.

Bolond lesz elmondani, hogy sorvad a hipofízise. Nem teszi ki magát a kárörvendő vénségek csipkelődéseinek. Hadd ringatózzanak továbbra is abban a tévhitben, hogy Benedek fitt és egészséges. Majd ha egyszer nem talál haza és elkallódik, s ennek hírét veszik, nyugodtan ámuldozhatnak és sápítozhatnak, hogy nahát, pont Benedekkel történik ilyen szerencsétlenség? Vele, aki a példaképük volt eladdig. Sok víz fog még lefolyni a Dunán, hiszen ők is évek óta motyogják zavarodott mosolyba fancsalodott arccal, most nem jut eszembe az a szó, pedig itt van a nyelvem hegyén. Mi is a foglalkozása, annak a hogyishívják aprócska, gömbölyű emberkének? Rúgja meg a ló! Pedig olyan jó pletykát hallottam róla, csak éppen a lényeg nem jut eszembe. Valami loggal kezdődik, logaritmus vagy logisztikus… Többen majd megpukkadnak a visszafojtott nevetéstől, de nem segítik ki a mekegő-makogó vénséget, pedig tudják, hogy kiről, miről akar pletykálni, de izzadja csak ki magából azt a nyüves sztorit, ha meg akarja döbbenteni őket. Egy világért sem lövik le a poénjait. Igazán ráérnek, nyugdíjasok. Néhány év múltán pedig a frissen nyugdíjazottak fogják őket kikacagni, ha beletörik a bicskájuk valaki nevének a felidézésébe. Ez az élet rendje.

Most mire gondolsz?!, villant be Manci szemrehányó hangja Benedek álmatlan éjszakája kellős közepébe. Semmire, vágta rá hajdanán a férfi kissé dühösen, mert bármit mondott akkoriban, abból mindig civakodás kerekedett ki. Olyan nincs!, csattant fel a nő, szerencsére már csak az emlékezetében. Az ember agya mindig kering valami aktuális probléma körül. Mint macska a forró kását, úgy próbálja megközelíteni azt, hogy megtalálhassa a legjobb megoldást. Keringeni keringenek Benedek rémült gondolatai koponyája tengerében, de sehogy sem jutnak partra. Egész egyszerűen az ő problémáira nincs észszerű megoldás. A kérdés csupán az, hogy milyen mértékben és ütemben fog leromlani az állapota. Még az is előfordulhat, hogy a teljes leépülés elé bevág egy infarktus vagy agyvérzés, és akkor nem kell egyszer sem átlépnie betegellátó intézmény küszöbét. Magyarán szólva nem kell beköltöznie egy elfekvőbe, ahonnan a kiút a pokolba vagy a mennyországba vezet.


A fenti írás részlet az író készülő kisregényéből.