Első alkalommal nyitotta meg kapuit 2021 nyarán az uzsai művésztelep kortárs magyar festők, grafikusok, szobrászok és fotográfusok előtt. Hosszú szervezőmunka előzte meg a nyitást. Létezett a szakmai koncepcióm, melynek a lényege olyan helység keresése Magyarországon, ahol a vizuális művészet legkülönfélébb ágai otthonra találhatnak, és később a társművészetek is helyet kaphatnak.

Komplexitásban gondolkodva kerestem a működés infrastrukturális feltételeit és anyagi támogatást egyaránt nyújtó települést, így esett a választásom az alig háromszáz lelkes, a Tapolcai-medence nyugati peremén, a Keszthelyi-hegység lábánál fekvő Uzsára.

Különös szerencsének érzem, hogy a művésztelep alapítását felvetve a település vezetői azonnal igent mondtak. Kiderült, hogy vizuális koncepcióm jól illeszkedett abba a fejlesztési projektbe, mely a falu részéről éppen benyújtás előtt állt, uniós támogatás elnyerésére. Az infrastrukturális feltételek tekintetében kiváló műtermek álltak rendelkezésünkre, a Liget Szálló remek szálláshelynek bizonyult. A személyes meghívóval érkező művészek kitűnő körülményekkel találkoztak, az igényes alkotómunka összes feltétele biztosított volt.

„Az absztrakt bűvöletében” szlogen indította el a közös gondolkodást, irányt mutatott a művészi munkának. Az uzsArt művésztelep másabb és újszerűbb a többi művésztelepnél: komplexitásban gondolkodik, szakmai programja van, a kortárs magyar képzőművészet progresszív vonalát képviseli, szoros kapcsolatot épít ki nemzetközi képzőművészeti projektek vezetőivel, alkotói megjelennek nemzetközi virtuális kiállításokon, Uzsa Csoportként kollektív kiállításokkal jelentkeznek folyamatosan. A művészi gondolkodást a nyitottság, a szabad alkotómunka, a sokszínű filozófiai értelmezések jellemzik. Megalapítottuk az uzsArt Galériát, melynek professzionális kiállítótérré építése a következő évben várható. Állandó kiállítása van itt a csoportnak, de távozásunk után a helyi és környékbeli diákok vizuális nevelését szolgálja tovább, hiszen vizuáliskultúra-tanórák megtartását tervezik galériánkban.

Már az idén megszületett a jövő évi szakmai tervezet, ennek témája: a fényképezőgép nélküli fénykép és a festészet egymásra hatása az absztrakt művészetben. A két nyári közös alkotómunka között kimaradó 355 nap életre hívta az évközi közös gondolkodás lehetőséget. A „KŐ” filozofikus értelmezése adja a következő kihívást a művészcsoportnak. Az otthon készült alkotásokból rendezünk nyitókiállítást az uzsArt Galériában 2022. július 21-én. Az alkotócsoport összetétele állandó, festők, grafikusok, szobrászok, vizuális szakemberek alkotják.

Kitűnő kapcsolat alakult ki az uzsai emberekkel, érdeklődőek és befogadóak. Nyitott műterem programunkban kíváncsiak voltak a művészek alkotói körülményeikre, eszközeikre, anyagaikra. A falu gyermekei együtt rajzoltak a művészekkel, folyamatosan figyelemmel kisérték a műtermekben folyó munkát, az alkotások megszületését. Lehetőség nyílt a közeli bazaltbánya és a XIII. században épült pálos monostor megtekintésére, a látvány további inspirációt adott új alkotások készítésére. Ellátogattunk a diszeli Első Magyar Látványtárba, fontos tárlatot láthattunk, három budapesti kortárs galéria gyűjteményéből válogatták a kiállítási anyagot.

„A jövő most van” – ez a gondolat hatja át a közösség értékítéletét, képzőművészethez való viszonyát, jövőbe vetett hitét. Táborosi László, Uzsa település polgármestere négy évre szóló együttműködési megállapodást kötött a művésztelep kurátorával további fejlesztések kidolgozására, a művésztelep folyamatos működtetésére, az alkotómunka folytatására, Uzsa szellemi gazdagodásának támogatására. Köszönjük a bizalmat!


A szerző festőművész, az uzsArt Művésztelep és Galéria kurátora