Művészek önvallomásai zene és kép összefüggéséről – Láng Eszter riportsorozata
Láng Eszter: A művészetek „egymásba hatolásának” gondolata nem új, utalnék Tamkó Sirató Károly 1936-ban írt dimenzionista kiáltványára (Dimenzionista manifesztum), amelyben erről beszél. Tamkó Sirató szerint „a(A) fejlődés, ez a mindenen áttörő ösztön […] az alkotó művészet úttörőit teljesen új területek felé indította el” (Kiemelés – L. E.). Te mit gondolsz erről? Mennyire igaz mára vonatkoztatva?
Baráth Bálint: Én egyetértek ezzel a meglátással, magam is keresem a kapcsolódási pontokat a különböző művészeti ágak között. Párizsban töltött egyetemi éveim alatt lehetőségem nyílt arra, hogy behatóbban megismerkedjek a képzőművészeti alkotásokkal, ráadásul nem csupán egy könyv lapjain, hanem valóságosan is. Ezt az időszakot saját alkotótevékenységemre nézve sorsfordítónak tekintem, mert ekkor döbbentem rá arra, hogy milyen sokféleképpen lehet megközelíteni a „semmiből valamit” készítés teremtő aktusát. Heteket töltöttem el a Louvre és a Musée d’Orsay egy-egy tematikus részének a vizsgálatával. Lassan, sokszor órákon át figyeltem Courbet vagy Rodin munkáit, vagy éppen merengtem az egyiptomi halotti világ káprázatos megjelenítésén. Azóta is fontosnak tartom a képzőművészet és a zeneművészet közös nevezőinek a kutatását.
Vannak-e képi asszociációid zenészként?
Vannak, de különös módon inkább képi érzéseknek hívnám ezeket. Túlzónak tűnik, ha azt mondanám, hogy inkább érzem a képeket egy zenei környezetben, de ilyesmiről van szó. Nem egy konkrét képi tartalmat látok, hanem érzem magam körül a képeket, mintha a szereplője lennék egy vizuális világnak. Színeket ennél konkrétabban látok, de azok inkább egy darab szólamarányainak a kialakításában segítenek, amikor már kész van a zenei anyag. Az alkotási folyamatban csak a hangokra és az ebből fakadó hangzások által megjelenő érzésekre tudok figyelni.
Kérlek, fejtsd ki a véleményedet a zene és a képi világ kapcsolatáról. Megítélésed szerint van-e a kettő között kapocs, összefonódás, átjárhatóság? Ma divatos az összművészeti kifejezés, te ezt hogyan értelmeznéd? A magad számára megfogalmazódik-e valamilyen együttélés, kapcsolódás, kísérleti lehetőség a két művészeti terület között? Amikor találkozik a két terület, melyik a dominánsabb (számodra)? Konkrét példákkal tudnád illusztrálni a mondanivalódat?
Igen, megítélésem szerint létezik a kettő között átjárhatóság, ennek ugye a mértéke a kérdés. Fontos tisztázni, hogy állóképről vagy mozgóképről van szó. Világos, hogy a mozgóképbe többféleképpen lehet integrálni a zenét, ahogy egy zenére változatos módokon lehet a mozgóképet ráilleszteni. Az állóképpel már más a helyzet. A Capa Központ rendezésében részese voltam egy projektnek, melyben a fotó és a zene között kerestük a kapcsolatot. Párokban dolgoztunk, nekem Belicza László művészbarátom volt a párom. Mi a következő munkamódszert találtuk ki: egyik héten az egyikőnk feltesz egy kérdést, a másikunk egy fotóval válaszol, és lejegyzi a gondolatait. A másik héten ugyanez fordítva. Pár hét után összeülünk, és egyeztetjük a gondolatainkat, mindeközben én dolgozom a zenei ötleteken és azokat is megmutatom. Ezzel a módszerrel nemcsak egymást ismertük meg, hanem egy adott fotó asszociációiból indultunk ki, általában arról pattant a következő kérdés is, ahogy a zenei ötlet is.
Az összművészeti kifejezés nekem arra utal, amikor az eltérő művészeti megközelítések nem alárendelve, hanem mellérendelve, egymást kiegészítve létrehoznak egy önálló, komplex alkotást. A létrejövő alkotás a koronája a folyamatnak, de önmagában nem több, mint az egyes művészeti ágak, emellett sokrétűségében és a kiterjedt gondolatiságában nagyobb szabású, mint egy-egy különálló alkotás.
Mivel az én produktumom a zene, emiatt a zene mindig dominánsabb, legalábbis eddig így volt. Igazság szerint azonban én még soha nem gondoltam dominanciára. Ha egy képi alkotásról eszembe jut egy zenei gondolat, akkor a kiindulási pontot ugyanannyira fontosnak tartom, mint a produktumot, függetlenül attól, hogy a zenei részével jóval többet foglalkozom.
Egyáltalán: értelmezésedben van-e megragadható összefüggés a zene és a képi világ között? Táplálkozik-e, táplálkozhat-e egyik a másikból, hogyan ér össze és hogyan hatol át egymáson a két világ?
Én úgy gondolom, hogy az összefüggést meg kell teremteni. Kardinális kérdés, hogy a zenéből kihagyhatatlan időbeliséghez hogyan viszonyul az adott képi világ, meg tudja-e jeleníteni az időbeli folyamatokat. Ha igen, akkor a legkülönfélébb módokon táplálkozhat egymásból a két médium. Most éppen egy olyan installáción dolgozom, ahol a zenei szintézis és a képi megjelenítés valós időben, teljes szinkronban együtt jön létre (mindeközben fraktálok keletkeznek). Ha nem tudja megjeleníteni az időt a kép, akkor kell egy harmadik médium (többnyire a szemlélő), aki összekapcsolja a képi és a zenei világ történéseit. Értelmezésemben a két világ mind a két esetben összekapcsolódik, csak éppen van, amikor szinte nyilvánvaló az összeköttetés, és van, amikor fel kell fedni a köteléket.
Megítélésed szerint mi a közös, van-e közös a két médiumban?
Azt hiszem, a gesztusok megjelenítése. A gesztus elég rövid ahhoz, hogy emlékezni lehessen rá (ha zenei), illetve feltűnő legyen (ha képi), így a szemlélőben nagyjából azonos tartalomként jelenhet meg.
Milyen zenei és képi, vizuális élményekre emlékszel a gyermek- és serdülőkorodból? Hallgattak-e a családi, szűkebb baráti, rokoni környezetedben zenét, voltak-e otthon képek, milyenek, érdekelt-e a képzőművészeti világ?
Az első emlékem M. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei. Micsoda hatással volt rám, lenyűgözött! Ilyen volt még C. Debussy: Images, illetve Messaien, Liszt és Josquin des Pres művei (utóbbi Qui habitat című művére jelentek meg bennem először a „képi érzelmek”). Szüleim orvosok, de sokat hallgattunk otthon zenét. Persze egy idő után én már többféle zenét is hallgattam, de sokat jártunk koncertre együtt is. Emellett a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola diákja voltam, ahol akkoriban a csapból is zene folyt.
A képzőművészeti világtól ennél távolabb voltam. Akkoriban nem voltak képzőművész barátaink, pénzünk nem volt munkákat venni, így egy-egy kiállításon láttam csupán alkotásokat. Mivel viszont nem volt eszköztáram a látottak értelmezésére, így, ha mondhatom ezt, vad, kezeletlen érzelmeimre emlékszem ezekből az időkből.
Jártál-e, jársz-e koncertekre és kiállításokra? Milyen zenék hatottak rád? Vannak-e kedvenc zenéid és képeid? Mennyire mély az érdeklődés?
Igen, koncertekre, kiállításokra is járok, bár mostanában inkább dolgozni, mint a műélvezet miatt. Persze ha kiállításról van szó, akkor a fellépésem előtt vagy után megnézem magát a kiállítást. Kedvenc zenéim nincsenek. Régebben talán még mondtam volna, de újabban nem tudok EGY zenére gondolni, inkább A zenét keresem. Kedvenc képeim viszont vannak (a teljesség igénye nélkül): L. da Vinci: Szent Anna harmadmagával, J. van Eyck: Az Arnolfini házaspár, G. Moreau: Sappho halála, R. Magritte: Az ismeretlen tündér, P. Mondrian: Kompozíció No. 3 színmezőkkel, V. Kandinszkij: Kompozíció VIII.
Van-e olyan vizuális élményed, amelyből aztán zenei darab született?
Igen, a V. Kandinszkij: Kompozíció VIII. Illetve ez a munka indította el az ihletet. Még 2010 körül volt egy csodás Kandinszkij-kiállítás a Pompidou Központban. Elmentem, megnéztem, és hosszú órákon át nem tértem magamhoz. Aztán a darab szinte „kicsúszott” az ujjaim alól. Miközben néztem a Kompozíció VIII-at, úgy tűnt, hogy az alakzatok mintha gravitálnának egymás felé, mintha össze akarnának gyűlni egy pontban, ami persze nem lehetséges, hiszen a térben mozdulatlanok. Innen jött a darab címe: Mozdíthatatlan ellenállás.
Beszélünk vizuális zenéről mint sajátos műtípusról. Mennyire ismered? foglalkoztál-e vele?
Ismerem, igen. Először N. Schöffer munkásságának megismerése során találkoztam a vizuális zenével. Később Szigetvári Andrea doktori disszertációjában láttam rá példát, a CT című darab kapcsán, melyet Gyenes Zsolttal készítettek. Én magam még nem foglalkoztam vele, de érdekesnek találom, és bízom benne, hogy a jövőben lehetőségem nyílik egy munka formájában elmerülni ebben a műtípusban is.
