félsiker
a lakásodban hideg volt,
benned meleg,
végül a velencei karnevál helyett
kórházba mentünk.
idegbecsípődés,
4-es, 5-ös csigolya.
a mentőautóból kiguruló tolószék
ösvényeket rajzolt a szűz hóba.
aztán botrányosan viselkedtünk a tetőn.
azt mondtad, tudnod kell,
még képes vagy rá.
közben nagy pelyhekben ömlött,
be se tudtuk fejezni,
utánunk jött az őr és a főnővér
ha fáj, az is lehet félsiker,
szarrá ázni még mindig jobb,
mint halottnak lenni
a régi ház
a régi ház felé menet
elfordítom a fejem,
de te nézd csak nyugodtan,
az ajtó akad,
a szúnyoghálót én csináltam,
kilincsben kezem nyoma,
a rácson, alig látszik,
már kifakult a festék:
sárga volt a nap,
kék a víz,
zöld a vitorla.
szentjánosbogár repült éjszaka,
mikor a fogad nőtt,
és nem aludtál,
hátamon vittelek,
fák között
órákon át,
ott tanultál járni,
földön, porban,
napsütötte kert,
itt próbáltunk élni,
aztán nem ment,
és elmaradt,
az a régi ház.
bogyó és babóca
kiszállok az autóból,
látszik a hold,
hajnalban indultam,
még fenn voltak a csillagok,
konyhában feleségem,
egy kis idő,
és én.
a szex addig tart,
míg a Bogyó és Babóca,
a gyerekek az emeletről
vágtatnak lefelé.
munkából jövök,
ami megeszi a lelket,
minden útszéli megállónál
tudok egy titkos helyet,
ahol eljutok a folyón át
a fák közé,
ott átkarol az erdő,
és bánatos dalokat
suttog egy levél.
az idei év különösen jó,
vargánya,
ritka dolog itt, Angliában.
messzire kalandozok,
pulóverem levetem,
abba rakom.
voltam a vadlovak legelőjén,
voltam a ködös mező szélén,
voltam a kiszáradt patak partján,
még félhomály,
rozsdás szögesdrót,
olyankor semmi se fáj.
kullancsokat söprök kezemről,
sebeim azonnal behegednek,
szívem megtelik jósággal.
érzem, egyre görnyedtebb a hát,
ez a térd már nem az a térd,
ez a szem már hunyorog,
ez a szív már túl nagy.
még felállok,
ha a földre esem