Az év végi ünnepek felé haladva megsokasodnak a levelek minden csatornán. Külön örömöt jelent, hogy még találok a postaládában borítékokat is kézírással. Ismerősök, barátok jelentkeznek néhány sorral, és mindegyikre válaszolok. Ilyenkor önkéntelenül is keveredik a szakma a meghittebb köszöntésekkel, jókívánságokkal. Természetes az is, hogy a Bort, búzát, békességet! után az következik, hogy az új évben is várjuk írásaidat. Ez mindig is így volt. Jólesik. A szerkesztőnek és az írónak egyaránt ez a hivatása. Én pedig nem kötelességből teszek eleget a felkéréseknek. A barátaimról van szó, ezekben a folyóiratokban évtizedek óta publikálok. Igyekszem úgy beosztani a munkámat, hogy viszonylag rendszeresen küldjek mindenhova kéziratot. Ez persze nagyobb kihagyásokkal jár, ha regényen dolgozom, ahogyan éppen most is. Ilyenkor biztatni szoktak, hogy küldjek regényrészletet, hiszen úgyis lekerekednek sorban a fejezetek, akadnak közölhető szakaszok, kiragadható történetek. Néha igen, máskor kevésbé. Ezért regényrészleteket nem szerettem közölni soha.

Most is éppen itt tartok. Hogyan fogalmazzam meg, miért következik hosszabb szünet a kéziratküldésben.

Az írás folyamata a külső szemlélő számára hektikus, öntörvényű és áttekinthetetlen. Az író legalább annyira rejtegeti készülő munkáját, ahogyan a szobrász vagy a festőművész. Mintha kiderülne a titka. Holott csak arra gondol, hogy ami még képlékeny, alakulóban van, nem való közönség elé.

Vizuálisan egy kígyó levedlett pergamenjéhez tudnám hasonlítani, ami éppen előttem hever. Elég vastag már ahhoz, hogy megőrizze bőrhöz hasonló, bordázott textúráját. A felszíne néhol fényesen pikkelyes, másutt inkább sima, matt és töredezett. Rugalmas az anyaga és egyenetlen. A minták felismerhető intarziái őrzik a kígyófaj jellegzetességeit, a prózában ennek a stílusjegyek felelnek meg. Az ismétlődő elemek adják a ritmust. Így biztonságosabban tanulmányozható, mint az élő állaton. Sötétebb foltok, hosszabb szakadások, szabálytalan perforációk és lyukak vannak rajta, ezért nem lehetne olyan lekerekedő darabot találni rajta, amit ki lehetne tenni a közönség elé.

Az összekötő szálak is szakaszosak, a cselekmény még csak az én fejemben állt össze, de a papíron, pontosabban a képernyőn még változhat, amíg elnyeri végső formáját az elejétől a végéig. Addig képlékeny marad, nincsenek benne lekerekedő részek. Adott viszont a hossza. A kígyó elhagyott bőrére ez éppúgy jellemző, mint az én szándékomra: tudom, honnan hova tartok, még ha nem is látom minden egyes részét az útnak, a felület ívei még nem tagolják folyamatosan a test gerincét, a történet még elágazódhat sokféle irányba. Annyi azonban bizonyos, hogy hosszanti felülete és iránya van a könyvnek is, az első oldaltól az utolsó felé tart a lapozás. Mert egyszer könyv lesz belőle, és meglehet, hogy csak ebben a végső formájában kerül közönség elé, részleteiben nem. Addig is tanulmányozni fogom a kígyóbőr metafizikus mintázatát, ennek körkörös szövedékében már a középkori művészek is a Fibonacci-sor rejtélyét keresték.