Az élet természetes rendje, hogy arra ébredünk, reggel van s minden fénylik, majd jó néhány órával később besötétedik, minden homogénné válik, a tárgyak, az épületek, egyebek és bármi is legyen az. Ez a ritmus határozza meg életünket, annak bioritmusát. Ennek a feltétele a látásunk, melynek során felfedezzük a fényt, a sötétet és a köztest, az árnyékot. Ez teszi lehetővé a megismerést, a tudást, és ez áll az ember szolgálatában, ami leonardói alapvetés. A művészet által jómagam is különös érzékkel kötődöm e jelenséghez. Elsősorban a tér érzékelése kézenfekvő. A képzőművészet, ezen belül a grafika, a fekete és a fehér adekvát módon közelít a témához. A linómetszés esetében a fekete az árnyék, a fehér a fény a környezetéhez képest. Mindezek nagyon befolyásolják a mű hangulatát.
Az alkotói pályám újabb szakaszát jelenti az árnyék tematika. A felület a linóleum, amire közvetlenül kerül fel a rajz, mely lehet bármi, akár egy vonalstruktúra, vagy érdekes, különös felület. Metszés során válik egyre megfoghatóbbá, megragadhatóbbá a téma. Például az „Árnyék vetül a földre” metszése során egyre inkább Petőfi alakja rajzolódott ki, illetve a korabeli dagerrotípia mint árnyék erősödik fel és jelenítődik meg a figura árnyékaként.
Az „Este” kép esetében már volt valami szándékoltság, hiszen Petőfi Egy estém otthon című verse adta számomra a sötét és világos inspirációját. Az elöl lévő két alak talán a szülők, arcukon derűs kifejezéssel. A háttérben a költő árnyékolva, sötétebb formában jelenik meg, más szereplők társaságában. A grafikai lapok sajátossága egyébként is egyfajta kontrasztot jelent.
Mindkét lap az „In Memoriam Borbély Szilárd” című grafikai album illusztrációja sok más, hasonló linómetszet mellett.