Jó helyen élek, több szempontból is, de most csupán egyre összpontosítok, ötven méterre tőlem, az utcánk végén van egy szoborpark. Ez már önmagában is nagy dolog lenne, hiszen a kövek megmunkálásának lelki, társadalmi és spirituális üzenetté alakuló gyakorlata olyan rituálé, mely maradandó jelként egyesíti a gondolatot és a test munkáját, verítékét. A szobrászat, különösen a kőszobrászat remek példája annak, amikor a szellemi erő, a koncentráció kibont egy üzenetet az egyik legmakacsabb anyagból.
Magam közelebbről is érintett vagyok ebben, több szobrász is van közeli családtagjaim között, és az elmúlt év végéig, a szoborparkban álló művek alkotóját is barátomnak mondhattam.
Igen remek baráti kapcsolatban voltam azzal az emberrel, aki egy kertvárosi udvarból, művei révén, szoborparkot varázsolt, egy olyan szoborparkot, melyben nyitott szívvel járva magunk is elvarázsolódunk.
Kling József, róla írok, a Kling Józsiról, mert így hívták közeli és távolabbi ismerősei is. Magam közelebbről akkor ismerkedtem meg vele, amikor feleségével megalapították galériájukat. Hirtelen egy városszéli utca a képzőművészek, művészetkedvelők, és más művészeti ágak művelőinek országos találkozó helye lett. Olyan varázslat volt ez, mely engem is magával ragadott. Már az első alkalommal, a nyári éjszakába nyúló beszélgetés közben éreztük, egy bizonyos dologban, egy húron pendülünk.
Ez a húr pedig nem volt más, mint a művészet, annak megvallása, hogy az ember nem tárgyaival, tökéletesedő eszközeivel, hanem a megragadhatatlan megragadásának vágyával, annak különféle módon történő kutatásával emelkedik ki a környező világból.
Kling József szobra
Ezen első alkalom után, rövidesen már én is aktív résztvevője voltam a tárlatoknak, lelkesen segítettem Józsinak a falra vagy a posztamensekre helyezni az éppen aktuális művész munkáit. Közben persze beszélgettünk sokat. Feltűnő volt, hogy soha nem illette kritikával mások munkáit, inkább megpróbált nyitott szívvel közeledni feléjük, tisztelte az inspirációt, a befektetett munkát, nem hasonlította magát hozzájuk. Tudta, a világban mindenkinek helye van, aki alkot, és az egyik soha nem a másik kárára sikeres.
Ő maga több anyag kipróbálása után a legmakacsabb anyagnál, a kőnél maradt. A kő nem könnyen adja meg magát. Néha még a legszakértőbb kezek sem tudják rávenni, hogy ott repedjen, ahol kell. Átgondoltan kell hozzákezdeni, aztán kényszeríteni az izmokat, hogy az agy utasításait pontosan követve rábírják a követ, hogy hosszú hetek, hónapok után megjelenítse a szellem teremtette látomást, kifejezze a kifejezhetetlent.
Józsi, mint a többi kőszobrász is, nemcsak megmunkálta, de szerette is a köveket, precízen és kitartóan próbálta a csiszolás nyomán feltáruló mintázatokat, erezeteket az alkotás részévé tenni. Munkáiban sokszor igen látványosan egyesült az emberi képzelet, a kitartó munka és az ősi geológiai folyamatok hatása. A sokszor szögletes formákat a mintázatok lágyítják és teszik emberközelivé, organikussá.
Kling József szobra
Ám nem csak az ősi kultúrákat idéző bálványok, de az európai kultúra meghatározó szellemi áramlata, a kereszténység is megjelenik műveiben. Józsi mélyen vallásos volt, a jézusi tanításokban történő elmerülését egy súlyos tragédia tette próbára, ám nem bizonytalanította el, hanem inkább megerősítette a hitében. Számos templom, templomkert, köztér őrzi hitének és kitartó munkájának kőből szervesült emlékeit.
Persze az élet, mint afféle nagy rendező, időnként furcsa helyzeteket teremt. A szoborparktól pár utcányira van egy köztéri szökőkút, melynek közepén egy Kling-szobor állt, mely a korai keresztények szimbólumát jelenítette meg, három kőből faragott hal. Ott fürödtek a szökőkút keresztelő vizében, aztán egy éjszakán barbár kezek, lábak megrongálták. Megcsinálta hát újra, majd újra és újra. Halála előtt fejezte be azt a változatot, mely a szimbólumot megtartva, talán jobban ellenáll az időnek és a vandáloknak. Szokásához híven kitartóan, erejét nem kímélve dolgozott a tűző napon, talán ezt látta meg a teremtő és szólította magához, hogy megpihenjen.
Kling József szobra
Bízom benne, hogy ott van, ahová hite szerint mindig is tartozott, de szerencsére kövekbe faragott látomásai itt maradtak nekünk. Aki ellátogat Kaposfüreden a szoborparkba, ha elmélyed, beszélhet Józsival. A szobrok, a saját kezével ültetett fák, bokrok elmesélik neki az ember, Kling József néha könnyes, néha küzdelmes, azért gyakran örömökről, sikerekről is szóló, de mindig a jóra vágyó történetét.
Kling József szobrászművész
(1946. december 2. – 2024. szeptember 2.)
Fotó: Kling Márk
