Ebben a tanulmányban három műtárgycsoportomról írok, amelyek az első művészeti korszakomhoz, a vari.art-hoz kapcsolódnak. Kíváncsisággal próbáltam belebújni a nagy mesterek gondolataiba, művészeti motivációikba, mert szerettem volna érezni/megfejteni az általuk kifejlesztett/használt formarendszereket. Tehát a kiválasztott két holland művész munkáinak nem egyszerű elismerhetőségét/stílusplagizálását tűztem ki célul, hanem a mélyebb összefüggéseket keresve jutottam olyan rám jellemző megoldásokhoz, ami törekvéseink közös metszetébe helyezhetők.
Kihagyott Stációk Opus 117.
Piet Mondrian nagyszerű és következetes utat járt be. Megfigyelve alkotói periódusait, azokat utólag tovább gondolva, párhuzamosan más logikus kibontakoztatási lehetőségek is kínálkoztak volna. Ilyenek például a szép ívek teljes absztrakciói vagy a térbe való bátrabb kilépés. A Kihagyott Stációk munkámmal e kihívásokra kerestem válaszokat. Kíváncsi voltam, hogy Mondrian híres A szürke fa című képén található ágas-bogas, rendszertelennek tűnő, érzelmes impressziótól hogyan jutott el a szigorú, négyzetrácsos és eleven alapszín-kitöltésű kompozícióihoz. Az általam létrehozott végeredményben, interaktív kisplasztikában, annak alapelrendezésében sokan felfedezni vélik a fát vagy egy tulipánt, amely akár utalhatna a művész holland származására, én azonban inkább Mondrian játékos alkotói szárnyainak szántam, ahogyan ezt egy mű kapcsán készített kollázson is ábrázoltam. A kollázs alsó részén megtalálhatók az alkotói folyamatomban fontos információk és lépések, azaz a kiinduló kép (A szürke fa, 1911), majd a vonalak és formák tisztulása, beleértve nemcsak az íves, hanem a téglalapos és a háromszöges felosztásokat is.
Kelle Antal ArtFormer: Kihagyott Stációk; plakátvázlat és tanulmány, az íves és a trapézos/háromszöges kialakításhoz
Olyan absztrakt, a végeredményében már önálló, Mondrian-független térformákat hoztam létre, amelyek mindkét stílusból átvesznek ugyan jellegzetességeket, így az ívet és a színhasználatot, ám sokféle összerakhatóságukból tovább mutató variációk adódnak. A plasztika belsejében található összes ív azonos sugarú körökből áll, ez biztosítja a varibilitást, azaz bármely elem többféle csatlakozási és elcsúsztatási lehetőségét a másikhoz, egymáshoz.
Kelle Antal ArtFormer: Kihagyott Stációk; különböző pozíciókba összeépítve
Lapis Philosophorum Opus 192.
Sokan azt gondolják, hogy M. C. Escher racionálisan előszerkesztett, precíz grafikáiról, fametszeteiről már mindent tudunk. Én nem tartozom közéjük. Az alkimisták hitével és buzgalmával próbáltam kutatni a titkát. Egymás után vizsgáltam filozofikus fantáziavilágnak tartott munkáit, a „lehetetlen tárgyak” kétdimenziós ábrázolásának módját, a szimmetriáit és a síkot elforgatásokkal hézagmentesen kitöltő – szaknyelven „parkettázó” – figuráit. Bár az alkotásait a művészettörténet ma is távolságtartással kezeli, nem így vélekedik róluk az illúziókra és a geometrikus csodákra fogékony, játékos közönség. Rájöttem, hogy Escher a képek jelentős részénél egy speciális hálót használ, az egyenlő oldalú, szabályos háromszögek alkotta rendszert. Azután a háromszögeknek gyakran csak a csúcspontjait megtartva, a pontokat hol jobbra, hol balra folytatva-kanyarítva, figuráival és épületrészleteivel önt beléjük életet.
Felmerült bennem, hogy a képeit modellezni lehetne, amihez egy univerzális építőkövet kerestem. Az egyenlő oldalú háromszöget mint alapelemet azonban szabályossága és tökéletessége miatt unalmasnak és túlságosan egyszerűnek találtam, így az alapelem egyik oldalára hullámvonalat tettem. Ezzel részben kivágtam belőle egy féloldalnyi kis darabot, ám a hullámforma domborulatával rögtön vissza is egészítettem. Így találtam rá erre az egyszerű formára, amit ironikusan Bölcsek Kövének, latinul: Lapis Philosophorumnak neveztem el. Ennek a formának a különlegessége az aszimmetriája, mert egy későbbi munkámhoz, a Máskockákhoz Opus 175. hasonlóan, karaktert, irányt ad az elemeknek. Az elemeket egy másik oldalukra fordítva ellenkező körüljárásúak lesznek, azaz önmagukban jobbos-balos tulajdonságúak. Így akár az egyenes, akár a hullámos oldalukon szakaszosan eltolhatók, miközben az ellenkező irányba mutatásukat és a parkettázhatóságukat is megőrzik.
Escher-képek és a Bölcsek Köve mozaikelemével párosított modelljük
A Bölcsek Köve egy sík makropixel, amelynél nem a miniatürizálás miatt érdektelenné váló alak, hanem épp ellenkezőleg, a forma lehetőségeinek a kihasználása a fontos. A hullámzás organikus jellege és az egyenesek geometrikus szerkesztettsége miatt természetesen mások által készített képek követésére, absztrahálására is alkalmas. Ugyanakkor ezeken túllépve a cél az volt, hogy egy önálló, saját valójában kibontakozó alapelemet hozzak létre. A Bölcsek Köve tulajdonképpen síkbeli előfutára, a később megvalósított térbeli pixelemnek, az INS-Felületnek Opus 302.-nek.
Szabad kialakítású és hullámában félig eltolt formák létrehozása
A mozaikelemek megfordításával/tükrözésével nagyszámú variációs lehetőség adódik, így az illúzió változását elérő, hatelemes csoportok jellege karakteresen megváltozik. A zárt, egyenes oldalú hatszögtől kezdődően a bizonytalan/hullámzó oldalakon keresztül a forgásirányváltásig, valamint a szimmetrikus és aszimmetrikus alakzatokig. Mindezt egyetlen egy speciális formával, csupán színekkel, árnyalatokkal kiegészítve.
Variációs lehetőségek
Lépcsők Opus 271.
Escher sok épületbelsőt ábrázoló fametszetén kétféle értelmezhetőségű, vagy másképp nevezve „átfordulós”, pozitív-negatív ábrázolásmódot használt, amelynek részleteiről nehéz eldönteni, hogy kiállnak vagy éppen beugranak. A lépcsőknél gyakran ciklikusan kerülünk vissza ugyanarra a kiindulópontra, miközben egyfolytában lefelé vagy éppen felfelé haladunk. Sokszor nem tudjuk, hol van a lent, hol a fent, hol az oldalt. Ezek lépcsőkkel való összekötése kellőképpen összezavarja a műélvezőt. Emblematikus grafikája a Lépcsőház, amelyen gyíkszerű állatkák bolyonganak a kicsavart térben. Vázlatán láthatjuk a bonyolult, két pontba futó, perspektivikus ábrázolásmódját.
Kedvem támadt, hogy ebben a tér három irányát felhasználó illúzióvilágban létrehozzak olyan interaktív plasztikákat, amelyek emlékeztetnek a lépcsőzetességre, sőt elcsavarodásukkal – mint egy csigalépcsőrészlet – lehetővé teszik a más merőleges síkokba történő átmenetelt. Így született meg ez az absztrakt formarendszer, a Lépcsők című munkám, amelynek lényege a különböző hosszúságú statikus hasábok végén található, díszként is felfogható lépcsőzet.
A különbözően irányított/lépcsőzött/csavart és eltolt végű statikus hasábok egy csoportja, kiegészítve a Lépcsők című képen látható fantáziagyíkok legördülését absztraháló dinamikus gömbelemekkel
Az elemeket sokféleképpen állíthatjuk, fektethetjük, elcsúsztathatjuk, elfordíthatjuk, ezáltal mindig találhatunk olyan hagyományosan vagy legyezőszerűen kialakított formákat, amelyek biztosítják a térben egymást metsző képzeletbeli síkhálózatba való átlépéseket.
Escher vázlatmásolata (a rajz felső fele), kiegészítve statikus lépcsőelemek terveivel (a rajz alsó fele), három elemmel
Komplementerként a rendszer megkívánt egy dinamikus, aktív elemet is, amelyhez a fizika és a geometria egyik legtökéletesebb formáját, a gömböt használtam fel. Így megjelenik a mozgó elemet szimbolizáló golyó is, elsősorban nem Escher gyíkjainak analógiájára, hanem azért, mert a gömbhöz mint formához születésem óta megfoghatatlan vonzalom fűz.
Az Escher lépcsői alapján tovább gondolt térbeli műtárgycsoport alapelemei
