2020-ban kezdtem el kiállításra grafikus kottákat gyűjteni, elsősorban barátoktól, kollégáktól, időm nem lévén végigjárni a publikálással járó engedélyeket és jogdíjakat. Két kiállításunk volt eddig. Az első a MAMŰ Galériában 2021-ben, az Átlátszó Hang Nemzetközi Újzenei Fesztivál kísérő rendezvényeként. A második 2024-ben a Grand Café-ban, Szegeden, Juhász László meghívására valósult meg.
Graphic Score – MAMÜ Galéria, 2021 (Fotó: Kalmár János)
Pár szó a Graphic Score kiállításról. A grafikus kotta a zene ábrázolása vizuális szimbólumok használatával a hagyományos zenei jelölés területén kívül. A grafikus jelölés az 1950-es években terjedt el Earle Brown és John Cage munkássága nyomán. Jómagam, későbbi generáció lévén, Anthony Braxton és George Crumb alkotásaiban találkoztam ezekkel először. Máig jól emlékszem a hatásra, amit kiváltott belőlem. Arszenyij Tarkovszkij Első együttlétek-beli titkos birtokának kapuja kitárult.
A grafikus kotta hagyományos jelöléssel kombinálva, vagy akár helyette is használható. Koncepciójában a jelölést a kortárs vizuális művészet irányzatai befolyásolták, de hatással volt rá a mágia, a transzcendens állapotok bevonása az alkotói folyamatokba és szinte minden érzékszervi tapasztalás. A tradíció szerint két alkotói attitűd különül el bennük pregnánsan. Egyrészt az előadók felszabadítása és aktív bevonása a zene létrehozásába, a hagyományos kottákhoz képest sokkal nagyobb szabadsággal, hiszen bizonyos experimentális zenék, a drone-music, a mikrotonalitás, az intuitív és a nem-lineáris kompozíciók egyszerűen nem írhatóak le a hagyományos módon. A kezdetek óta eltelt majd hetven év, így meg kell kérdeznünk, hogy csak ez a két attitűd létezik, vagy van sok minden egyéb is?
Graphic Score – MAMÜ Galéria, 2021 (Fotó: Kalmár János)
Az elmúlt években több meghívásos csoportos kiállításon vettem részt, grafikus kottákat állítva ki képzőművészek mellett. A kottákat látva a gyakori reakció az volt, hogy a darabot hallani kell. De kell-e? – kérdeztem. Ez okból született meg az ötlet, hogy zeneszerzők kottáit nem koncertteremben, hanem kortárs galériában állítsam ki. A jelen kiállításon a zeneszerzők és művészek munkái – látszólag – közelebb állnak a grafikához, mint a kottához, s a képzőművészethez, mint a zenéhez – írtam a kiállítás beharangozójában. S hogy fontos-e határokat húzni és kategorizálni? – azt nem tudom. Az alábbiakban pár lényeges és lényegtelen reflexiómat osztom meg a kiállított kottákról.
Graphic Score – MAMÜ Galéria, 2021 (Fotó: Kalmár János)
Marek Choloniewski és Ladik Kati 1970-es évekbeli, Bostan Perovsek 1982-es kottát küldött, Kalmár János és Révész Ákos munkái felkérésre, erre a kiállításra születtek, s a többieké e két időpillanat közöttiek. Hat zeneszerző kottái időbeliek, értsd balról jobbra olvashatók, ők Varga Judit, Baráth Bálint, Bolcsó Bálint, Thanos Chrysakis, Balogh Máté és Boris Janje. Időintervallum által nem determinált az összes többi.
Kalmár János: A Leírhatatlan Kísérlete
Az előbbiek mellett Elisa Ulian, Elisabeth Kelvin és Mátrai Péter műve vízszintesen olvasandó, Ungváry Tamás, Koroknai Zsolt, Marek Choloniewski, Kalmár János, Révész Ákos és Gyenes Zsolt munkája tetszőlegesen megközelíthető, spirálban, jobbról balra, balról jobbra játszható, és van két időpillanatok alatt kibomló kotta is, Baracskai Zlatko és Kovács Balázs videóiban.
Graphic Score – MAMÜ Galéria, 2021 (Fotó: Kalmár János)
Konkrétan lejegyzett: Balogh Máté, Thanos Chrysakis és Varga Judit; félig szabad: Dóra Attila, Bolcsó Bálint, Boris Janje és Elisabeth Kelvin; teljesen szabad: Ladik Kati, Révész Ákos és Radim Hanousek munkája. Thanos Chrysakis, Balogh Máté és Bostjan Perovsek konkrét hangszerekre írt, David Karla, Gryllus Samu és Alan Courtis teljes szabadságot ad, Varga Judit pedig a hangszeres zene mellé pontosan lekottázva beemeli a pingponglabda pattogását és a könyvlapozást.
Révész Ákos munkája
Baráth Bálint, Alan Courtis és Sós Gergő műveiben drone-music és mikrotonalitás jelenik meg, Radim Hanousek és Dóra Attila kottáiban pedig a kompozíció adott formáján belüli szabadság és improvizáció.
Általában a szerzők maguk írják a kottákat, de Radim Hanousek kottáit Olga Piperová rajzolja, David Karla pedig a visual artist Jen Parkerrel dolgozik együtt. Ha a szándék felől közelítek, akkor a létező darab létrehozására irányuló cselekvést látok mindenkiben, bár Marek Choloniewski, Ungváry Tamás és Ladik Katalin itt is kilóg a sorból, mert olyan kottákat hoztak, amikről nem tudom elképzelni, hogyan lesz belőlük zene.
Egyáltalán, fontos-e az, hogy a kottából előadható és hallható zene legyen? Ungváry Tamás mondta nekem, hogy néha csak a nem lekottázható művek, vagy egy álom emléke motiválja arra, hogy olyan lejegyzéssel hagyjon emléket, mely a maga számára releváns, de nem reprodukálható.
S mit mondhatunk az érzelmekről, melyek az európai zenetörténetnek sokáig elválaszthatatlan részei voltak? Ha mandalaszerűen nézzük az életünket, akkor tudjuk, hogy az érzelem a karma következménye. Az itt kiállított művek közül Sós Gergő és Ungváry Tamás esetében megkérdőjeleződik-e az érzelmek hangsúlyos szerepe? Szembesülhetünk azzal, hogy az általunk elvárt érzelmeket mi, a nézők vetítjük bele a kottába? A buddhista meditáció felsőbb fokozataiban a meditációs állapothoz fény és színek tartoznak; s ezek után? Milyen hangokat hallgatunk majd a kilépés küszöbén?
Ungváry Tamás: Sinus-Coitus-5
Ennek kapcsán, a kiállításról szólva meg kell kérdezzük: leválasztható-e a kotta látványa az esztétikumról? Hogyan s meddig kell néznem, hogy hallható legyen a benne rejlő zeneiség? Egyáltalán, hol vannak a grafikus lejegyzés határai? Lehet-e kotta egy fénykép? Vagy egy videó? Mondhatjuk-e még mindig John Cage nyomán, hogy minden egyes tevékenység önmagára támaszkodik, azaz a komponálás, az előadás és a zenehallgatás elkülönülő tevékenységek? Egy adriai délután emléke – a dagály morajlásával és a levendulák illatával – lehet-e kotta?
Graphic Score – MAMÜ Galéria, 2021 (Fotó: Kalmár János)
Most, utólag visszatekintve, a kezdeti motivációkra is emlékszem. Majd harminc évig improvizáltam, s vagy húsz éve komponálok is. Egy igazán jó improvizáció hasonlíthat egy megírt darabra, s a kompozícióimat az teszi hitelessé számomra, ha olyan, mintha improvizáció lenne. Az egyik pillanatnyi, ezáltal tökéletlen, a másik rögzült, s számomra ezáltal válik hamissá egy következő időpillanatban. Az átmenetet a két alkotói attitűd között nem a komprovizácó adta számomra, hanem a grafikus kotta. Miért?
A legtöbb darabban nincs tempó! Adott kotta eljátszható fél percben, ha írtunk rá egy jó patch-et, vagy több órában is, ahol a hangok és a köztük levő szünetek más hangsúllyal érvényesülnek. Továbbá a kánon kinyílik a kottát nem olvasó, de intuitív, hiteles előadók felé. Grafikus kottát az is írhat, olvashat és előadhat, akinek nincs a hagyományos értelemben vett zenei képzettsége. Jó példa erre Gaál József képzőművész barátom, aki pár éve kezdett grafikus kottákat is rajzolni, s a darabjai előadhatók s reprodukálhatók.
Gaál József munkája
Emlékszem, Ungváry Tamás azt mondta, vannak olyan kottái, amelyek nem eljátszhatóak. Most azt gondolom, minden eljátszható. Ha nem értem, vagy nem tudom olvasni, a kontemplatív meditáció révén közelebb kerülhetek a darabhoz. S hogy ez mennyire felel meg a szerző intencióinak? Nem tudom.
Dóra Attila beszélgetése Ungváry Tamás zeneszerzővel (2021)
Megjegyzés: a cikk eredetije sokáig olvasható volt egy azóta megszűnt oldalon angolul és magyarul; a jelen változat a szerző néhány kiegészítését is tartalmazza.
