fölöttem összezárultak
a fák. a végtelen
csak végtelen vágy?
a testem tudja (1)
„Murakami Haruki 1982-ben eladta jazzbárját, hogy teljes egészében az írásnak szentelhesse magát. Ezzel egy időben, hogy megőrizze kondícióját, futni kezdett.”(2) Nádor Tibor sokáig tanított a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, míg végül teljes egészében a festészetnek szentelhette magát. Síugrói, sportolói múltját azóta sem hagyta maga mögött, manapság is „fut, mondhatni megállás nélkül” (…) „Csoda, hogy gondolatai állandóan a futás körül járnak?”(3) Vagy éppen a futás közbeni festés, a festés közbeni futás körül?
Ez a kiállítás nem csupán a futásról szól. Ez a kiállítás nem csupán a festészetről szól. Ez a kiállítás maga Nádor Tibor.
Nádor Tibor kiállításának részlete
E németalföldi gyökerű, érzéki és alanyi festészet, a Neszles című kiállítás az észlelés törékeny és nehezen megragadható tapasztalatát fejezi ki. A kiállításon bemutatott nagy méretű vásznak és képtornyok egyik ihletforrását a művész téli erdőben végzett futásai jelentették. Futás közben a látvány elveszíti stabilitását, a táj kimozdul megszokott karakteréből, felbomlik, majd új ritmusok szerint szerveződik újra. A periférikus látás bizonytalansága, a légzés üteme, a test mozgása, a sebesség és a változó fények, és később az emlékezési folyamat együtt alakítják a festői munkát.
Nádor Tibor: Hó, erdő, kép – Neszles (futásnapló), 2026
A kiállítás egyik előzményét a 2016-ban a Jurányiban rendezett Elfektetett erdők lázadása című, efemer, falra festett helyspecifikus festői munka jelentette, amelyet egy hónappal a megalkotás után le lehetett mosni. A falak nem annyira tájak, hanem ritmusok voltak, ahol a tárgy térbeliségét nehezen lehetett elkülöníteni a színektől, fényektől, árnyékoktól, a világ Merleau-Ponty-féle „húsának” összefonódásától. A kiállítás több jelszerűen megfestett falfelülettel kísérletezett. Két oszlop, ál-fatörzsek, ritmusok, függőlegesek, vízszintesek jelentek meg benne. A másik előzmény a 2022-ben az Artus Stúdióban rendezett Robin Hood Hotel.
A festmények befogadása meditatív, elmélyült figyelmet igényel. Az erdő az eltévedés és az én újratalálásának spirituális helyszíne, a magány és az átszellemülés tere. ugyanakkor a művészettörténeti és kultúrtörténeti hagyományban gyakran kapcsolódik a terra incognita képzetéhez is. Az ember a természetet megzabolázatlan erőnek tekintette az európai művelődéstörténetben, az általa uralt tér határán kívül eső területként – amelyben eltévedhet Dante lírai énje az emberélet útjának felén, ezért egyszerre hordoz misztikus és önismereti jelentéseket.
Nádor Tibor: Tájlény (képlény), 2026
Nádor festészetében az erdő az érzékelés limináris zónája és határterülete, ahol a látvány és a belső tapasztalat kiazmatikusan, „hússzerűen” egymásba hatol. Cézanne tájfestészete is az észlelésből indul ki, s válik a végletekig vitt és komolyan vett érzéki tapasztalás festészetévé. Cézanne kiváló tereppé vált Merleau-Ponty esztétikai műelemzése számára, s úgy vélem, ez a festészet is elsősorban fenomenológiai megközelítéssel írható le.
Nádor Tibor kiállításának részlete – jobbra a Hóreminiszcencia struktúra – futásnapló (mega scetch book), 2026 című munka
Az erdő Nádor számára nem kifejezetten motívum, mint Csontváry számára a motívumban keresett „festői bölcsek köve”, hanem folyton alakuló vizuális nyelv, ritmus, észlelet, alakítandó, forgó anyag. A képek ettől nem teljesen absztraktak, befogadhatók tájképként is, de sokkal fontosabb bennük a szerzői megfigyelés tapasztalata, mint az ábrázoló karakter. Láthatóvá tett érzékelések ezek, amelyeknek lehet tájkarakterük, de nem ez az elsődlegesen fontos.
Nádor Tibor: Frozen Picture – Neszles (hóerdő reminiszcencia), 2026
Maurice Merleau-Ponty fenomenológiája értelmezési keretet kínál ehhez a festészethez. Merleau-Ponty szerint az észlelés érzékelési alapját a világra való „eredendő nyitottság” képezi. A test nemcsak közvetítő közeg a tudat és a világ között, hanem maga is részt vesz az érzékelés szerveződésében, azaz az észlelés tárgya nem különül el magától az észlelés folyamatától. A Ponty által kifejtett „lét húsához” illeszthető, hogy Nádor festészetében mintha szilárd levegővé válnának a fények, a faágak, az erdő maga, de inkább az erdő észlelése, a mozgás, az emlék, a testérzet és a futás közbeni eufória is. A nagy méretek, a monumentális képalakítás ezt az észlelést a néző számára is elevenné teszik. Beléphet a tájba, részt vehet az észlelési folyamatban.
Nádor számára fontos, hogy a festményeket – egy sajátos befogadástani utópia alapján – ne sík felületként olvassuk. Azaz tagadja a white cube esztétikai letisztultságát és objektivitását. A kép és környezete közti viszonyt vizsgálja, valamint a kép tárgyiasságát, a kép objektummá válását. Ezért volt fontos a Hungarian Fata Morgana – képzelt táj, valódi kép sorozatban az anyaggal való együttműködés, az anyag sajátosságait, hibáit és jellegzetességeit figyelembe vevő képalakítási mód, valamint az Alig tárgyak / Valódi képek – Alig képek / Valódi tárgyak című, a népszigeti Vészkijárat Galériában rendezett 2024-es kiállítás a mostani tárlat létrejötte szempontjából. A képek oldalai, háttere és alja is meg voltak festve, ugyanakkor a munkák el voltak tartva a faltól. A festészeti közlés ebben az értelemben a „tárgyalakítás speciális területe”, amelyben a kép tárgyszerű még akkor is, ha nincs közvetlen funkcionalitása, hanem elsősorban esztétikai funkcionalitása van.
Nádor Tibor Hungarian Fata Morgana – képzelt táj, valódi kép LXIV. – Bádogváros metszet (képsúlypont), 2025 című munkájának két nézete
A művész a kompozíció részének tekinti a festmény anyagiságából származó karakterjegyeket, mint például a vetett árnyékot, sőt ezeknek az új képeknek az esetében a fluoreszkáló képhátoldal megfestéséből származó színészleletet és színérzetet is. A színek nem objektumok, hanem egyéni, a fény minőségétől és jelenlététől függő érzetek. Minden napszakban másképp látjuk őket. A színeknek természetesen van tudományos feldolgozottságuk, befogadásukban és festői alakításukban mégis kiemelten fontosak lehetnek a festő által említett „intuitív lobbanások”. Ezért ez a nádori festészet nevezhető auratikus kubizmusnak, de nem azért, mert a látványt analitikusan szétboncolja, hanem mert a tárgy (a festmény maga és annak környezete, ugyanis a festmény Nádor szerint sohasem semleges térben, hanem egy vizuális környezet viszonyrendszerében jelenik meg), valamint a többoldali nézet okoz hatást, és tárgyias impresszionizmusnak, azért, mert a tárgy minden nézetben más karakterű, színű és érzetű. Ez ismét nagyon fenomenológiai gyökerű festői gondolkodás.
Nádor Tibor kiállításának részlete – jobbra a Nagy Neszles – Nyári (Ferenczym), 2025 című kép oldalnézetből
A festményeket hordozó fatáblák a Hungarian Fata Morgana – képzelt táj, valódi kép című sorozatban „a lyukakban megjelenő színértékek a festői felületekhez képest anyagtalanok”. A kísérletezés során rájött, hogy a színek tulajdonságai, minőségei, reflexei még egymáshoz képest is elmozdulhatnak. A fluoreszkáló festmény, amelynek a hátoldala vagy oldala külön színréteget jelent, tovább alakítja elképzeléseinket arról, hogy mit tartunk képnek. A festmény így nem egy sík felület, hanem egy több oldalról nézhető tárgy lesz, amelynek folyamatosan változik az észlelete. Ahogyan az erdő megfestésében is a dinamikus megfigyelésből származó észleletek meghatározóak.
Nádor Tibor Képváros (metszet) – Trieszt (kikötő) reminiszcencia repetíció, 2025 című munkájának két nézete
A kiállításon vannak toronyképek is, amelyek szintén a tér és a plaszticitás szerepét erősítik, valamint a tárgyiasság fontosságát. A Neue Sachlichkeit, az új tárgyiasság fotóművészete kezdte el úgy szemlélni a gyári-ipari világot, hogy abban esztétikumot talált. Ez az esztétikai szemlélet jellemzi Nádor Tibort is. Éles ellentét van a festmény tárgyiassága és reprodukált változata között, éppen az észlelés szempontjából. A fotón egy rögzített frontális nézet jelenik meg, míg a valódi befogadás során még egy sík képet is több nézetből, mozgás közben észlelünk.
Az ismert élő környezet, a város, a megszokott képernyő-erdő rögzített, mégis folyton mozgó dinamikus digitalitása ismét opponálható, ugyanakkor párhuzamba is állítható a mozgás közben érzékelt „analóg” természeti valósággal. Mindkettő természet, mindkettő valóság, de a kérdés az, hogy ezek a valóságok mennyire emberiek, mennyire érzékenyek és milyen hatással vannak ránk. Nem kell ahhoz kultúrkritikusnak lennünk, hogy belássuk: emberi biológiánk számára az erdő valódisága természetesebb, talán még mindig élhetőbb közeg, mint a digitális világ mozgalmassága, bár ez természetesen – akár a poszthumán elméletek felől is – cáfolható.
Nádor Tibor: Kis Neszles triptichon, 2020–2025
Ahogyan a Neszles nem kifejezetten ellenkulturális karakterű kiállítás, mégis van benne egy szelíd ellenállás a digitális és társadalmi meghatározottságú konceptuális művészet vonulataival szemben, inkább választásként, ízlésként, gondolkodásmódként és kiegészítésként.
A „képek nézegetése” Nádor szavaival ismét azt a festői eljárást hozza vissza, amely a képet nem projektként, hanem inkább egy folyamatos, diszkurzív, önmegismerési folyamatként fogja fel. Az impresszionista festők, köztük Nádor fontos festője, Ferenczy Károly és az impresszionista mesterek plein air képeket festettek, azaz kapcsolatba léptek a természettel, a természet megfigyelésével, komoly színtani ismeretekkel és gyors észlelési képességgel, többek között a tubusfesték feltalálásának köszönhetően. Cézanne egyszerre előfutára és tovább gondolója az impresszionizmusnak, hiszen ő nem a közönség számára érthetően vagy „jól” akarta megfesteni a tájakat, hanem úgy, ahogyan ő látta őket. Nádor festészete szintén egyéni észlelési folyamatot rögzít, olyan festői észlelést, ami pulzál a térben, a néző és a kép között, az emlék és a jelen között, az idő és a tér között. Hogy a képek Nádor Tibor szavaival „egy nagy levegőt tudjanak venni”. A katarzis pedig nem marad el.
Nádor Tibor: Neszles 3 (plein air monotípiák), 2025
Hivatkozások
1 Lázár Júlia versrészlete
2 Kovács Tímea: Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?
3 Uo.
