Lényegében a művészet gyógyító aspektusai érdekelnek nagyon, a vizualizációs erő gyógyító vonásai. Ha meg tudod álmodni vagy el tudod képzelni a dolgokat, akkor meg is tudod ragadni őket. (…)
New Yorkban, 2001. szeptember 11-e után, amikor egy trauma már biztosan átstrukturálta a város elbeszélését, a „Living Museum” nevezetű hely, mely a New York városban működő elmegyógyintézetek közül a legnagyobbnak, a Queensben található Creedmoor Psychiatric Centernek (Creedmoor Pszichiátriai Központnak) a ma már országosan is jól ismert művészeti műhelye, lényegében szinte változatlan magnetikus energiával ontja magából a jobbnál jobb ötleteket, az őrületből születő kreatív, tanító erőt. (…)
Ildikó, aki még nem tudta, hogy már csak két-három tolófájása van hátra, nem értette, honnan sereglett köré és miért veszi körül ez a sok ember, akik felváltva a faliórára sandítva szurkolnak. Aztán kiderült, hogy a teljes éjszakai ügyeletes személyzet este fogadást kötött a baba érkezésének időpontjára, és a csecsemőgondozó nő percre pontosan megsaccolta a hajnali két óra huszonnégy percet. (…)
Az sem érdekelte, hogy a hírneves Rongyos-erdő és a Haraszti-gyertyános közötti irtást átszelve nemzetközileg is értékelt és vadászati idényben külföldi puskások által brutálisan megszállt területet érint, nem, monoton egykedvűségéből, nosztalgikus rezignációjából, enyhén ugyan, de tagadhatatlanul fokozódó lámpalázából pusztán az rázta fel, amikor valahol Sopronszécsény előtt, talán Pinnye vagy Fertőhomok állomásának bekötőútjánál egy stoppost vett fel. (…)
Amikor kitaláltam ezt az egészet, még mindenki aludt. Sötét volt a szobában, mert az Acsai éjszakára mindig behúzatja velünk a függönyt. Ő a szobafelelős, meg a rangidős a tizenegyesben, és azt mondja képtelen elaludni, ha az nincs behúzva. Így minden este ez a dolga valaki ablak alatt fekvőnek a lámpaoltás után. Ha mégis elfelejtjük, és ő netán, kotta részegen keveredik le a lányszintről éjszaka, akkor is képes valamelyikünket felkelteni a függöny miatt. (…)
A bokrok
tövében
matat a
kezem.
Valaki
sikolt (…)
Szabadesés-pont: drámai közvélemény.
Indusztriális perc-pont: óvatlan terror.
Hazamennék, de nem merek, ott munka vár,
megőrzöm magam kényszerű óvatosnak. (…)
Jánosnak nincs múltja, csak halottai
vannak, most a fekete lepel alá
bújik, de hiába, kinn a lábfeje,
beteg apjának alig van pulzusa,
gyenge, vén szíve akár a csönd gyerek-
csörgője, amikor kiesik a még
ártatlan tenyérből (…)
Ördögfajzat, gondolta Mircea mindig, amikor Bleahu a látókörébe került, éppen csak keresztet nem vetett, pedig szívesen tette volna. De hallott már olyat, hogy keresztvetésért valakit a karcerbe küldtek három napra, ezért inkább nem tette. Ilyenek lehetnek az ördög fattyai, vélte: Bleahu, a szomszéd szakasz parancsnoka alig volt magasabb másfél méternél, karikalábakon pattogott, és amikor vigyorgott, modellt állhatott volna a Sátánt megfestő művészeknek. Mindenekfelett pedig gonosz volt. (…)
Hivatalunk a faluközpontban, egy szürkés-sárga épületben működik. Robusztus épület ez, nyomasztó: a hatás akkor a legerősebb, amikor az ember belép az árnyékába, amikor a teljes főhomlokzat fölétornyosul. A nagy, trapéz alakú falon kis ablakok, a bejáraton cápafogszerű rácsok. Pokoli szimmetria, gigantikus méretek. (…)
Különös, de városunkat ellepték a nomádok. Nomádoknak hívjuk őket, mert a hajviseletük, ruházatuk, szaguk mind a nomád népekhez teszi hasonlatossá őket. Senki sem tudja, hogy honnan érkeztek pontosan. Van olyan ismerősöm, aki szerint a város körüli földekről áramlottak be, helyüket pedig azonnal elfoglalták a szomszédos városállam még náluk is rosszabbul élő földművesei. (…)
A sárkányasszony erre előbb szép lassú mozdulatokkal lemeztelenített, s aztán odakötözte a magasba emelkedő két karomat a fa ágaihoz. S aztán odakötözte a lábaimat a fa törzséhez. Nem szorosan, de azért éppen eléggé kipányvázott, de úgy, hogy azzal a körülöttünk múlhatatlanul múló időre is pányvát vetett. (…) (Részlet a Csobban a víz című regényből.)
Lapszámunkban az ösztön tematikába illeszkedő verseket és prózai munkákat – köztük két regényrészletet – adunk közre, valamint Zsédely-Szabó Tímea esszéjét a New York-i Living Museumról, illetve beszélgetését a múzeum vezetőjével, Marton Jánossal.
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
