„Irodalmi festő” – e némileg lesajnáló kifejezés a historizáló, elbeszélő jelleget, legtöbbször egyszerűen a zsánert jelöli. Nos, Ungvári Károly is az, de mennyire más értelemben. A szürrealizmus, ha nem is az automatikus írás belsőből fakadó esetlegessége, de a konkrétumokból kiinduló asszociációk kifejezően építkező költőisége jellemzi művészetét.
Centrum nem világom, csak kültér. / Kikirics, százszorszép, delejes / sóska. Jó móka,! Vendég sünnél / két kis kékcinke, kemény ügyfél! / Teraszunkon ittak, megfürödtek. / Boldog dal. Cintányért ütöttek / szemben, próbán, komoly tűzoltók. / Mestró kiált. Boldog. Hű! Jó volt! (…)
Sára technikája archeológiainak nevezhető annyiban, amennyiben az egymásra rakódott rétegek viszonyát kutatja – ugyanakkor nem az egyre mélyebbre való leásás hagyományos módszerét követi. Fordított irányú archeológiai munkát végez: visszaépít. (…)
ahogyan a felhő beleilleszkedik / véletlenül / egy-két faág formájába / úgy, / egy tudatban // megtanulni egyedül lenni / megtanulni úgy, / ahogy gyerekként voltunk jelen a térben (…)
Ernszt András festményein organikus formákat látunk, növényeket, egy-egy levelet, szirmot mozgásban, áramlásban, szinte a szél is érzékelhető a képeken, felületük rendkívül mozgalmas; a képszélek nem lezártak, a szem tovább folytathatja a formákat, hasonlóan a víz – szintén megjelenített – áramlásához. (…)
© 2026 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
