Úgy találtam, mindennek vége van, / Hogy nem vagyok már nyugodt: nyugtalan / Motozok abban, ahogy változom, / Vizes lábbal megyek a szárazon. (…)
Szeretném tudni, / Istennek hány órája volt egy / napban, amíg megteremtette / az eget és a földet (…)
Nagyapám ült a konyhaasztalnál, az ablak mellett, és pipázott. Egészen fehér volt a haja, ő maga túl a nyolcvanon. Frissen borotvált, pirospozsgás arccal ült ott, ki-kinézett a tömbházudvarra, és egész délutánokat elpöfékelt. A füst körülfonta a fejét, s a pöfékelés ritmusával olyan békebeli hangulatot teremtett, mintha kint nem is a nyolcvanas évek Romániája lett volna, hanem valami furcsa éden, amely kizárólag nekünk adatott meg. (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
