Szűcs Zoltán
Kaposvár, 1969. október 26.
„Kaposváron születtem 1969 októberében. Itt jártam ki iskoláimat, mind realista, mind spirituális értelemben. Leszerelésem után, 1990-ben kerültem a Kaposvári Csiky Gergely Színházba, először mint díszítő, majd kellékes munkakörben, ahol lehetőség volt kisebb statisztaszerepek eljátszására. Nagy szerencsémre sokféle darabban játszhattam. Az itt töltött 10 évet tartom a legfontosabbnak az életemben, mert olyan rendezők mellett dolgozhattam, mint Mohácsi János, Ascher Tamás, Gothár Péter és Znamenák István. Sajnos 2000-ben alkohol- és drogfüggésem miatt eljöttem a színházból, és ezután 8 évig dolgoztam különféle helyeken és munkakörökben. Voltam biztonsági őr, villanyszerelő, kocsitakarító és kéményseprő, amíg aztán az egyre súlyosbodó függéseim végképp alkalmatlanná tettek mindenre. 2008-ban sikerült eljutnom egy 12 lépéses rehabilitációs terápiára, és azóta tiszta vagyok. A színdarabírást két éve kezdtem el, mert rájöttem, hogy a bennem keletkezett „őrületeket és űröket” valamivel enyhítenem kell, illetve ki kell töltenem. Tehát az írás terápia lett, a felépülés része, hogy a bennem élő szenvedélybeteg gyakorolhassa az Elengedés Művészetét.”