Magyarország szobrászatában a hatvanas-hetvenes évek során általánosan tapasztalható jelenség, hogy a plasztikai gondolkodás felszabadult korábbi kötöttségeiből. A fiatalok alkotásaiban olyan tartalmi és formai megoldások jelentek meg, amelyek fokozatosan megtörték a szobrászat műfajának addigi tradicionális, klasszicizáló historizmuson vagy realizmuson, esetleg az épp meghaladott szocialista realizmuson alapuló tradícióját. Az új nemzedék legjelesebb alkotói ellenálltak a 19. század szellemét őrző hagyománynak is, amely a fent említett szellemben készülő köztéri plasztikákon uralkodott. A Kaposváron élő Bors István szobrászművész egyike volt e megújító fiatal művészeknek. (…)
Ha elfogadjuk, hogy a kortárs művészet is a művészettörténet része, akkor ugyanolyan tudományos eszközökkel kell vizsgálnunk, mint a régebbi korok alkotásait. A kortárs művészet megközelítésének alapja a jelenségek (kiállítások, [élet]művek, műcsoportok stb.) szakszerű leírása. 1997 óta folyamatosan ennek a dokumentatív szándéknak a szellemében foglalkozom a kortárs magyar művészettel. (…)
Amikor egy író, költő archaikus elemeket használ, archaizál, saját korához képest egy régebbi korra utal. Teheti ezt egyrészt fogalmi és formai archaizmusokkal, de hajdani művekre, műfajokra való utalással, a szellemi elődök megidézésével is. (…)
Írásom alapkérdése a következő: mi van azokkal a művészekkel és egész művészgenerációkkal, akik időlegesen sem tűntek elő, nem kapva soha kellő figyelmet? Ha egy pillanatra eltekintünk attól, hogy a figyelem megilleti-e a szóban forgó alkotókat, vagy sem, a középgenerációból kifelé lépdelő, a ma ötvenes-hatvanas éveikben járó művészek zöme számára a művészeti élet perifériáján való lét akkor is kortünet. (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
