Írj új várost, tengeri széllel, kis kikötővel, / hol körben lebegő hegyek őrzik csendben az öblöt, / és fent Van Gogh kékje az égbolt nagy kupolája, / s ősszel furcsa rozéaranyos színt ölt fel az este! (…)
Rufi bá’ elméje éles és körültekintő. Teste minden fizikai kihívásra alkalmas. Lelkiereje hatalmas, tűrőképessége kimeríthetetlen. Esztergályos felkészültsége tökéletes, fejlődőképes. Ravasz és mélyen megfontolt. (…)
A papírképek korából fennmaradt, albumba ragasztható családi fényképek miniatürizált mivoltjuk folytán is tárgyi metaforái számomra a mikrotörténelemnek. Ugyanakkor fontos relikviák az apró tárgyaink birodalmában, melyeket fiókokban, dobozokban gyűjtögetünk, vagy profán, de annál becsesebb kis családi oltárokon, üveg mögött őrizgetünk. (…)
Első szerelmem a zuglói szomszédlány volt. Bár magamnak is be kell vallanom, a bogárszemű Tóth Kati iránti infantilis vonzódás az óvodában kezdődött, s tartott az iskolában is. Az ablakuk alá jártam kísérettel, s ha nem is szerenádot, füttykoncertet adtunk, míg az ablakon ki nem dugta a fejét. Szerenád egy épülő városban, hangszerek nélkül ötévesen. (…)
Azt esemesezi, késni fog, még készülődik. Ez jel a sorstól, hogy inkább ne. De nem lenne tisztességes lemondani. És veled tisztességes? – férkőzik a fejembe. Ha tudnád, garantáltan nem jönnél vissza. De hisz csak iszogatunk, dumálunk majd. Mintha ettől kisebb lenne a bűn. (…)
Minden versnek múzsája van, / és mindegyiknek túl kevés. / Mert a vers a legnyersebb élet. / És az élet nem metafora. (…)
Korai képeim elégedetlenségből fakadó lefestéséből származtatva 2015-től tudatosan kísérletezem a kész festmények átfestésével, lemosásával, lehúzásával, kifejező lepusztításával. 2019-től vászonra nyomtatott digitális fotóimat használom erre a célra: festékrétegekkel alakítom a felületet az expresszív hatás érdekében. (…)
Egy nap, amikor leveszem magamról / ezt a sokat használt földi nevet, újból / meztelen leszek, és kiderül / végleg, // névtelenül születtem, egyedül élek, (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
