Varga Mónika képein valóság-részletek tünedeznek elő, a természet és a tárgyak nyomai. S e jelekből egyelőre azt lehet kiolvasni, hogy ő nem annyira intellektuális általánosításokról óhajt referálni a nézőnek, hanem olyan mintákat és alakzatokat igyekszik kibontani a teremtett és az épített világból, amelyben a művész tapasztalata még nem válik fogalommá – éppen csak a szép, a hamvas filozófia, a megjegyzendő, az emlékezetbe vésendő momentum formába-öntésén fáradozik. (…)
„Nem vénnek való vidék…” – így kezdődik William Butler Yeats: Hajózás Bizáncba című költeménye. A vers metaforikus utazás az öröklét felé és tanúságtétel az Éden személyes megtapasztalásáról. Cormac McCarthy ezeket az elemelt első szavakat teszi 2005-ben megjelent regényének címévé, hogy két évre rá a Coen fivérek filmplakátján díszelegjen a yeats-i versnyitány: No country for old men. (…)
Most éppen Edgár volt. Péntekenként Edgár szokott lenni. Edgár melankolikus volt, fekete haja rezignáltan csordogált szét homlokán. Edgár szeretett túlfogalmazni. Főleg ebben különbözött e történet hősétől, aki ma, azaz pénteken úgy lett e történet hőse, hogy valaki más volt. A péntek itt voltaképp nem lényeges. (…)
A magyar líra rég nem látott virágzásának ékes bizonyítéka, hogy sorra bukkannak fel az olyan antológiák és műhelyek, amelyek fiatal költőket vonultatnak föl. Az esszében a Használati utasítás antológia, a Telep, az Előszezon, illetve a Körhinta Kör művei közül fogok válogatni. Nem törekedtem teljességre; nem egy tehetséges költő maradt ki a mostani áttekintésből, de ez talán nem is baj. Elvégre is ez az esszé csak az étvágyat szeretné meghozni, és hiba lenne jóllakatni az olvasót. (…)
A simára csiszolt fémfalhoz tapadva kúszott, összegörnyedve, óvatosan. Pontosan tudta, hol vannak elrejtve a biztonsági kamerák; kitapasztalta, hogyan lehet kijátszani a fegyveres őrök figyelmét. A szellőztetőrendszer fülsiketítő búgása közepette osont végig a szűk folyosón; feje fölött tompán rengett az acélfal, de a járművek, légkalapácsok zaját elnyomta a szolgálati berendezések szakadatlan zümmögése. (…)
Amióta a kisöcsém székké változott, nemigen mennek nálunk jól a dolgok. (…)
Minden ok nélkül követem az utcán.
Aztán buszra és metróra, nem túl feltűnően.
Nézem a lábát, a bőrkeményedést.
A körmét, hogy divat megint lent is festeni.
A ponyvát, amiből csak minden második oldalt. (…)
A betonlapok, a gyógyszer ízű föld,
Egy oszlásnak indult zománc-gondolat,
És pár megalvadt érme meg kőtábla alatt
Felejtettelek (…)
Ne hajts rám
én alád fekszem,
először a kéz,
aztán a lábnyom. (…)
más nélküled a csönd és veled a hallgatás,
ami tegnap kitemette a fáradtan szétszerelt
kartontartóját a jutott három kívánságnak,
mely mától használtan hever a padlón velem (…)
néhány évszázad alatt
megőszült a világ,
repülők nyomában látom néha
hulló hajszálait az égen (…)
ahogy lassan elfehérednek a nappalok
és elmaradozik a szóról a toldalék
a lényegről inkább hallgatok
minden egyébre ott a líra mi volna még (…)
Halld meg: hozzád szólok, mikor burjánzani kezd a halál.
Csendben készülök a végre, előttem dárdák hada áll. (…)
Ők azok. A lepkefogók. Akik, ha tehetik, csáberejű pillangók táncát lesik. Meg a pillanatokat ragadják, amikor azok épp (p)illannak. Ők meg pont ragadnak. Hogy mégse tűnjenek csak úgy el, mintha soha nem is lettek volna. Gombostűre tűzve a lepke megmarad. A tiszta, kipreparált, időtálló pillanat. Azaz hangulat. De talán ez nem is olyan lényeges. Akik itt vannak: Hidvégi Katalin, Bradák Soma, Drienyovszki Eszter és Juhász Eszter. (…)
A Képírás tematikus száma a 2007-ben alapított, 2008 óta megjelenő Apokrif irodalmi folyóiratot és szerzői körének néhány tagját mutatja be.
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑