Talán a kert. Talán
az volna jó: körték, aranyló dáliák
közt egy csordultig hamis, de másik élet,
kerti szék és kinti asztal (…)
A győri éjszakában
a hídon túl
az utolsó nyitva tartó helyen
az állóbüfénél ettünk
még nem az utolsó falatot (…)
Egy lány, akit valamikor szerettem, azt mondta egyszer: Prágai egy manó.
A lány, akit akkoriban Tamás szeretett, szintén manó volt. Ült két manó az
elvarázsolt pázmándi kertben, és nézte egymást. (…)
Lenne már egy kis sorszünet, mű. Üres trónszék,
rém-üres angyalok. Éstelen mondatokat akarok, és vesszőtleneket.
Három nap nemtudomholvagyokat, és aztán a fejtámadást.
A hallgatást saját hallottamnak nyilvánítani. (…)
A Napútban az utolsó tőle érkezett írás (harmadik személyű önkép) – utolsó mondata: „kérdésemre a maga kiismerhetetlen, bájos mosolyával felelt”. Ő. Tamás. (…)
Amikor Tamást a kórházban látogattam, minden alkalommal órákig meditáltunk, beszélgettünk olyan dolgokról, melyek a gyógyulását segítették. Mindenkinek egy betegsége van, ennek végső oka a tudatlanság. Tamás aktívan vett részt saját gyógyításában. (…)
Sokat vártam a tehetségétől. Nemzedékem legjobb tulajdonságait láttam benne, ébredek rá utólag. (…)
A baráti sörözések számomra gyorstalpalók voltak, hogy mit is gondoljak huszonegynéhány évesen a kortárs irodalmi közegről, illetve milyen optikán keresztül tekintsek rá. Az, hogy van bennem – nyolc évi főszerkesztői munka után is – némi tartózkodás és szkepticizmus ezzel a közeggel kapcsolatban (direkt említem magát a közeget, s nem annak ilyen vagy olyan szereplőit), részben Tamásnak is köszönhető. (…)
A halhatatlanság mint a szívünk legmélyéről fakadó fikció, csakis akkor ér valamit, ha kellően merész, és ahogy az egyéniség a másik egyéniségtől, eltér a róla előre kialakított mindenféle képtől. (…)
Berlin felett az ég angyalokkal telt, szállongnak fel s le a megszolgált otthonosságban, varázsuk és bűntudatuk egyaránt birodalmi sallang. (…)
Te mondd el nekem: mi újság, végülis mit tudhatunk?
Felénk sok a dolog, a vasárnap is munkanap, de hiába
megyek a Sparba – utoljára ott láttalak –, Te már fizettél,
én még a sorban állok. (…)
Megmondom őszintén, Prágai Tamást irigyeltem a nevéért. Annyira irodalmi, mintha egy nagy írótól kapta volna ajándékba. (…)
10 nappal azután, hogy elmentél, Erdélybe utaztam a Kolozsvári Magyar Napokra – jórészt közös barátainkkal. Folyton arra gondoltam, hogy én most itt és oda, Te pedig vajon hol és hova. (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
