Jézus fekszik előttem. Fekszik a hátán, feje épp hogy kicsinykét balra billen. Haja zilált, szája félig nyitva. Nem voltak rossz fogai, gondolom. Ahogyan szakálla alatt látszik, szinte nem is volt álla. Orra feltűnően egyenes. (…)
S mint a fű, ő is elszánt. Élni akar. Miért is mondana le arról, amihez nagyon ért? Az idő meg a gravitáció elbánt vele. Sűrű ráncai mögött rendületlenül vigyázza természettől nyert kiválasztottságát, a valahai finom, gótikus dámát. (…) Részlet a Gyeptéglák a füveskönyvemből című kötetből.
Mit számít, hogy ébren vagy-e; / a gyógyulás nem vegyi dolog, felnézni, / mikor annyi minden éppen elmerülne; / a test, a sokat-tudó, szentelt forma, / nem riad az alkalomtól. (…) Vers a Csakis a minden elég című kötetből.
Kárpáti Tamás hagyományos formátumú vászonképein nemcsak a lepattogzott aranyozású, díszes, stukkómintás keretek utalnak a barokk oltárképekre, hanem a festészeti technika is, a lazúros olajfesték. A sokszor leheletnyi árnyalatbeli különbséget mutató festékrétegeket akár 8–10 rétegben hordja föl a művész egymás után. A festékben a festékanyaghoz képest elég sok a kötőanyag, azaz az olaj, így a száradás után áttetsző marad, és látható lesz az alatta lévő réteg is. (…)
Az aktrajzok többsége határozott kontúrok, erőteljes, lendületes körvonalak közé zárt. Azok a tónus-, folt- és vonalértékek, modulációk, amelyek akkor és ott alakulnak ki, megőrződnek az 1920 és 1924 között Budapesten és Dalmáciában készült szénrajzokon. (…)
Játsszunk el a gondolattal: például Rákosi elvtárs, mondjuk, hasonlatos Sztálin elvtárshoz. Filmhíradó, 1940. Moszkva. Vörös tér. Dísztribün. Megvan? Egymás mellett. Sztálin elvtárs, Rákosi elvtárs. Jó-jó, csak hangosan gondolkodom, nem olyan – hisz a szivarvágóját sem bízná rá Sztálin elvtárs Rákosi elvtársra, ha momentán a csicskása lenne, tudjuk, így gondolta magában Berija elvtárs, s mondta is, igen, kimondta egy szűk plénumon –, csak hasonlatos. (…)
– Prágában leszállok! – mondta egy laza karlendítéssel és nem állt be a szája. Mi az neki, hat óra ácsorgás. Mondjuk, jókat is mondott néha, a sokadik után mentem be a kupéba és húztam elő az ajándéknak szánt italt a hátizsákból. Hogy valóban whisky volt-e, vagy valami lőre, nem emlékszem. Mondtad, ne igyuk meg, ezt kérték az endékás rokonok, náluk nincs ilyesmi, de annyira beindultam a srácra, igaz már pár sörrel alapoztunk, amit ő hozott fel a vonatra az Utasellátó büféjéből. (…)
Nézd. Itt nő bennem. És itt fogy el. / Az a ház bal szélről a munkahelyem. / Itt telik. Meg és el. Fűt és jegel. / Naponta. Az ostrom-ütött üres telek / mellett. Ahol most egy park van. / Néhány fa. Kutyaszar az avarban.
a fűszál hegyén hangya / nyújtózik hogy égre másszon / próbálkozik majd föladja / (apró megvalósulatlan álom) (…)
Sejben Lajos két műfajban fejti ki képzőművészeti tevékenységét: a vakrámára festett vászon lehatárolt felületén olajfestékkel, és a tértől-anyagtól nem korlátozott térplasztikák világában. Szabadon jár át a műfaji határokon és a stiláris territóriumokon, hogy autonóm, csak rá jellemző művek kerüljenek ki keze alól. (…)
Idei első, januári lapszámunk nem egyetlen tematikára épül; a publikációk ezúttal is négynaponta követik majd egymást.
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
