Hullámzott Ferenc bácsi / kézírása, akár a sétatéri fák, / már az, ahogyan receptre / rajzolta szép betűivel, 1897 novemberében: / „acqua destillata, kalium chlorat”, / a fájós torkoknak, s a fájó életeknek / maga volt a gyógyulás. (…)
barangoltam az utcáidon / a duna-parton, a brodszkijon / mentem utánad arra, erre / cigarettafüstök vezettek / valamerre / egy szerkesztőségbe / egy kávéházba / vagy inkább presszóba / az ibolyába / és amerikára gondoltam / amikor még nem keveredtek / hajadban az ősz szálak / a feketékkel (…)
Az óvodában / Kata volt a szerelmem. / Mikor ovi után / Elköltöztünk Szolnokra, / Írtam neki egy képeslapot: / Kedves Kata! / Sokol csokollak. / Sosem küldtem el.
A parttalan részegség partjára / vonjuk egymást, / elmaradt öleléseink távlatában / hamis gyémánttá égetett, / megkövesedett könnyeink / mellé heveredünk, / és csukott szemmel bámuljuk / az éj koromtengereinek karamboljait (…)
Kilépek a Royalból, még hallom Mityás hegedűszólóját, a füstös étteremben a Pacsirtát varázsolja vonójával, és szembe jön velem a véletlen, az öreg Sihelnik szürkelovas fiákere. (…)
Öt vers Erdős Attila Önmentő énvesztés című kötetéből, Tellinger András öt grafikájával.
Rövid időn belül harmadszor gondolom azt egy napsütésről, / hogy a valaha volt legszikrázóbbat élem át, / gond lehet az eseményekkel, / túlgondolhatom hiábavalóan őket, / vagy csak túlontúl összesűrűsödnek. (…)
Az Árnyékkötők szó 1989 januárja előtt tudomásom szerint nem létezett. Névként született meg, egy megalakulni vágyó művészcsoport neveként. Nem egy meglévő készletből választottuk tehát, hanem megteremtettük. Az Árnyékkötők a teremtés, az alkotás szava. (…)
nem hagylak el. / csak eleget teszek a méla halálnak, / ő lesz az új otthont adóm. / bárcsak hihetném, hogy a hon ott vár, / ahol te állsz szőkén, rőt sövénybe kapaszkodva. / csoda lenne. (…)
Gyere velem. / Szép út lesz, / Lesznek mellette rétek, / És lesznek patakok, folyók, / És persze lesznek tengerszemek. / Lesznek majd esők is néha, / Lesznek talán viharok, / De este egymáshoz bújva / Találnak minket a csillagok. (…)
A sánta prímabalerina / beért a székesegyház hajójába. / Csak Marius Petipát látta. / Rá várt a férfi izgatottan. / – Vőlegényem ő! – súgta / az első fényes oszlopnak. / Engem vár épp egy évszázada! / Azóta zsibbad lába az oltár előtt. (…)
Erdős Attila új kötetében fordított identitáskeresést láthatunk, melynek során a felaprózódó én tapasztalatai hol egyes szám első személyben, hol egy univerzális szubjektum hangján szólalnak meg. (…)
Nem tudod eldönteni, hogy a víz ér össze szétválaszthatatlanul / az éggel eső után a Balatonon hazafelé utazva, vagy a koszos / és vizes vonatablak tréfál meg ilyen látvánnyal, esetleg (…)
Nézd meg jól. Néhány fakó folt éppen / befejezte a szétterjedését, / pézsma, okker és árnyékzöld, amik / tegnap a falon élénken voltak / láthatók. (…)
Nézed a tavat – a víz mint az idő. / Lábad előtt – mélységes mély a múlt. / Nem hoz vissza soha senki semmit. / Legfeljebb emlék, ha az egyáltalán. (…) – Verseivel köszöntjük 65. születésnapja alkalmából állandó szerzőnket, Petőcz Andrást.
© 2025 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
