Anyám mindig úgy mesélte, hogy fél évvel később, ami a dedikáció datálása szerint 1929 novemberében volt, villamoson utazott valahová. És egyszer csak felugrott a villamosra József Attila, hóna alatt egy aktatáskával. Anyámat azonnal megismerte, odament hozzá és így szólt: „De jó, hogy találkozunk, Ágnes, nézze, én már fél éve itt hurcolom ezt a magának szánt könyvet a kedvességéért.” (…)
Mindegyik költő egyforma: a saját személyisége kohójában izzítja az élményeit. Én már egyetlen eljárásúvá lettem, a benyomásokat elrendezik a tapasztalataim és a civilizációs ismereteim, amelyek aztán mikrotörténetekké válnak. (…)
Dolgozom serényen, és külön-külön örülök minden napnak. Hogy miképpen örülök? Minden reggel megtapsolom a napot, amikor felkel a Szamár-hegy mögül. Ha felhő, ha köd, nincs taps. (…)
Egy pillanatra eszembe jutnak futurista kollégáim is, akiknél egyéb tematikájuk mellett a mozgás- és sebességkultusz pillére programjuknak. Egyes figurális dolgaimnál szintén felütik fejüket hasonló mintázatok, hiszen az egymásra pakolt sötétebb-világosabb rétegek konstellációja gyengéden rezonál, ami aktivitást sejtet. (…)
Természetesen minden szólamnak, tónusnak, effektnek van vizuális vonzata. Elengedhetetlen is kell, hogy legyen, hiszen az adott dal(lam) vagy harmóniasor formálódása közben szükséges a zenésztársakat képi asszociációkkal terelgetni, vagy meglódítani, egyáltalán elhelyezni a hangzó térben. (…)
Az alkotás kezdeti fázisában a zene, a hangok nagy szerepet kapnak, meghatározhatják a munka ritmusát, intenzitását. Később, mivel a műveim időben elhúzódó folyamat szülöttei, inkább az érzelmek tudatos felidézésében kap nagy szerepet a zene. (…)
Festőművészek kedvelt témája a hangszerek, a zenészek megörökítése, amely napjainkban a zenetörténészek fontos forrása. A zene ihletésére a festő leképezi a ritmust, dallamot, a folyékony, elillanó zenei struktúrát. (…)
Alapból ott van az alkotás folyamata: az ember fejében bevillannak képek, hozzá hangok is, vagy fordítva. Végső soron hangulatok. Impressziók. (…)
Valahányszor zenét hallgatok, formák jelennek meg előttem, és valahányszor szobraimmal foglalkozom, a látvány és a tapintás útján hangokat hallok, zenét hallok magamban. A kettő mintha össze lenne kötve bennem, vagyis minden szobromnak megvan a zenei élménye, és minden zenétől formák születnek bennem. (…)
A legtöbb festőművész barátom zenékre fest, s a jazz-zenészek improvizáció közben képeket látnak. Én általában képből indulok neki a komponálásnak. Nem hangulatból, nem elvágyódásból, szerelemből, pátoszból, melankóliából, csak egy képből mint egyfajta látomásból, a maga megfejthetetlen rejtekező módján. (…)
A kép egy kimerevített időpillanat. A zene időben zajló képek, asszociációk filmszerű sorozata, mely sokszor az anyagi világunkban nem megjeleníthető formában, lelki síkon jelenik meg. (…)
Ha erősen kutatok, akkor képi inspirációnak nevezném az álmaimat. Azokról elég gyakran írok, pontosabban gyakran indítanak el bennem olyan folyamatokat, amik végül egy dalban végződnek. (…)
Ha csukott szemmel zenét hallgatok, gyakran előfordul, hogy képeket látok. Ez az élmény nagyon konkrét. Ezek a képek időnként megjelennek a festményeimben, így azt gondolom, a zene egészen biztosan hat a munkámra, az érzelmeimre, a gondolkodásomra. (…)
A formát, a hangszerelést sokszor szinesztéziás képességem segítségével alakítom ki, és a színek átmenetei, a színkeverés, ami létrehozza ezeket; vagyis zeneszerzői eszköztáram egy igen fontos eleméről beszélhetünk, ami feltétlen mélyebb szinteken működik és több dologra is kihat, mint a képzettársítás. (…)
Kardinális kérdés, hogy a zenéből kihagyhatatlan időbeliséghez hogyan viszonyul az adott képi világ, meg tudja-e jeleníteni az időbeli folyamatokat. Ha igen, akkor a legkülönfélébb módokon táplálkozhat egymásból a két médium. (…)
© 2023 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
