Négy óra van, május, toronyiránt / fölém húzom pajzsként a zöldet, / őseim tatárt, törököt itt, / mondják, itt szültek, itt temettek.
Most eleresztem magamat. / Ernyedj el, kéz! Ernyedj el, test! / Ernyedj el, gondolat!
A visszavert fény évszaka, / Platón benéz az ablakon, / kezében ásó és kapa, / csodálkozik, hogy itt lakom. (…)
Mint a szemét a föld lágy részein, / összegyűlnek a hülyeségeim. // Forgolódom, hogy ne süsse a nap, / de árnyékból is föltámad a szag. (…)
Szőkedencs, Somogyszob, Csurgó, / Marcali, Nagyatád, Vése, / s újra, mert elöl is Vése, / Szőkedencs, Somogyszob, Csurgó. (…)
Milyen erőszak dönti el, / hogy fehér vagyok és magyar, / s játszom a madzag végivel, / amit kezembe ád a faj? (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
