Szívni magadba megszállottan a mérget, a rosszat is,
származásodtól utad (tulajdon semmiségeid és átmenetek
untig ismétlődő saját-magadba) tűrhetetlenül rövid, akár a múmia-korig;
hamis érzés, mímelés minden empátia. (…)
Jelt adott neki, kétszer is, óvatosan, nehogy egy csalódott házastárs gesztusaira hasonlítson a figyelmeztetés. Előbb a leplezett düh, végül a kétségbeesés bírta elhatározásra; ráadásul szem elől is vesztette. Jóllehet kockáztatott azzal, hogy magára hagyta, a tömeg alantas ösztöneitől fogva tartva. (…)
Nem mondja senki, hogy: „Ne higgy / a sorscsapásban, kiszolgáltatott!” / (A Úristennel együtt hallgatok.) (…)
Goromba képpel indult meg a lejtőn. Vanda úgy repdesett a társaságban és kellette magát, mint egy vízimadár! Neki akkor nyilallott bele az oldalába a fájás legelőször, amikor a nő, akivel öt-hat éve együtt élnek, akár egy oktondi éretlen fruska, bekapcsolódott a harsány éneklésbe. (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
