A nemez szerkezetét a gyapjúszálak egymásba kapaszkodó rendszere alkotja, építi eggyé, és ezen a képzelt, kusza vonalhalmazon jelenik meg egy újabb vonal, a gyapjúszál képe. Az anyag és ábrázolt tárgy válik sajátosan eggyé Mocsári Mária nemezmunkáin. (…)
Tíz éve hunyt el Mocsári Máriára – barát és művésztársra, akivel jó volt együtt lenni, akár pihenésről, akár munkáról volt szó… és akivel egyidősek lehetnénk, ha köztünk lenne…
ő bólogat, de le nem fekszik, / őrizni kell – mondja – a lábát, / vagyis inkább a zoknit rajta, / mert tudja, hogyha leveszi, / a Zoknievő Szörny előjön, / s a fél zokniját megeszi (…)
Hosszan nézve a munkákat egyre több stílusdimenzió, áttűnő utalás fedezhető fel, a tematikához való igazodás messze túllép a formális játékon, a meglévőhöz olyan impulzusok kapcsolódnak, amelyek nem magyaráznak, hanem feltárnak. (…)
Ma negyed öttől nyolcig fordul győzelemre a nap. Korán, de mihez képest. Korán, de nem időben. Tegnap kellett volna. Ha tegnap délelőtt eldől, ma már nyugalom ébredéskor. Mindegy. Ami a csatában elvész, rendszerint visszanő. Ha tud. Ha van oka. (…)
A villamoson beszél erről, / Mi közben egy fogantyún kapaszkodik / Istennel. Dezodor illatú az Atya. / Elegáns, fitt. Mintha vadonatúj / Személy lenne. Pedig régi, mint a patina. (…)
S ha van még konstans jegye e képeknek, talán a mozgásdinamika hiánya az – a kultikustól a metaforikusig ívelő mezőben az a rétegekre bomló stabilitás, melyet még elvitatni sem lehet, csupán átérezni. Talán magukban a „dolgokban” rejlő szépség-áhitat dolgozik Krajcsovics képeiben, oly fokú elvont figurativitás, amely már pusztán a belső terek reflexválasza a képi egész tárgytalanságához. (…)
felemeljük a fejünket s utána nézünk a madaraknak, / elveszett szárnyaink kazlakon fehérlenek, álmodoztatnak, / hogy hová lett, hol van a másik élet, az a régi? (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
