Szekció

Esszé

S. Nagy Katalin: Tükör és kép

Szókratész mondja Platón Államában: festeni „nem is olyan nehéz dolog, sőt sokféleképp és egész hamar meg lehet valósítani; de talán a legkönnyebben úgy, ha egy tükröt veszel, s azt mindenfelé körülhordozod: így egykettőre alkothatsz napot és mindent, ami az égen van, földet, sőt nagyon hamar magadat, a többi élőlényt, használati tárgyakat, növényeket, s minden egyebet is megalkothatsz, amiről az imént beszéltünk”. A kortárs magyar képzőművészekre is érvényes a fenti megállapítás: így számos megközelítésben mutathatjuk be a tükör, a tükörkép, a tükröződés és a festmény közötti összefüggéseket. A XX. század a tér százada – sokféle gondolkodó következtetése szerint. (…)

Vojnits-Purcsár Vító: A hétköznapok vizuális jelei

Céline Struger és Szombathy Bálint alkotásai a Germano Celant olasz művészettörténész által bevezetett szegényes művészet (arte povera) tradíciójával, praxisával rokoníthatók. Természetesen a szegényes művészet alatt nem a műtárgyak gondolati, konceptuális vagy esztétikai szegénységére kell gondolni, hanem a felhasznált anyagok, a talált tárgyak (objets trouvés) közvetlenségére, elérhetőségére. (…)

Garami Gréta: A Kimondhatatlan Nevű megörökítése – Bukta Norbert munkáiról

Bukta testeinek szentségét, a bennük megvalósuló isteni jelenléthez való jogot, az ember lehetőségét arra, hogy a Szentet ebbe a fizikai, materialista létezésbe befogadja, és akár akaratlanul magából sugározza – a festészet szépségének nyelve hordozza. A gesztus- és örömfestészet érzékiségében, és nem a formák érzékiségében rejlik a testek esztétikája. (…)

Lieber Erzsébet: Táj-kép, fény-kép

Ki ne érezte volna az Alsó pincesoron elköltött első közös vacsora után, a hegy levének rituális magunkhoz vétele közben a nap éltető erejét, ami először még aranylóan, majd mélyvörösen nemcsak átsütött az üveg karaffákba és kelyhekbe töltött borokon, hanem az előző években sugárzott adagjaiban jelen is volt minden elfogyasztott kortyban… Jegyzet a Zamárdi-Kőhegy Alkotótelep VIII., 2018. évi symposionjáról.

Zsubori Ervin: Birtok, kilenc parcellával

Kilenc önállóan megmunkált parcella adja ki azt az időlegesen egybenyitott birtokot, amely itt és most, a lovasi Nagy Gyula Galériában, S. Nagy Katalin rendezésében a szemünk elé tárul. A kilenc Föld-míves szerszámai, azaz a felhasznált eszközök, meglehetősen változatosak. Festék és ecset; kés és fűrész; számítógép és nyomtató; olló és ragasztó; kréta és papír; festékfújó és függönyrojt, bakelitlemez és rafia egyaránt kellett hozzájuk, egyebek mellett. (…)

Nagy Miklós: Kiállítás után

Az volt a legfurcsább, hogy amikor elkezdtem a különféle rátétekkel díszített lemezeket lefotózni, majd otthon a komputerre letöltve visszanézni, a képernyőn egyszerre látva őket, sokkal szebbnek tűntek, mint egyenként. Jelenleg nagyjából 1400 különböző kapudísznél tartok. (…)

Kántás Balázs: Ember az ürességben, üresség az emberben

A jelen esszé írásakor épp hatvanéves költő, Turczi István egyetlen kötetben közölt, 1100 soros, elégia műfajmegjelöléssel ellátott Üresség című grandiózus hosszúverse a szerző saját, a könyv fülszövegén feltüntetett megfogalmazása szerint lírai főműve. Habár egy hatvanéves alkotó esetében nyilván nem beszélhetünk lezárt életműről, a megjelölés mind az Üresség terjedelmét, mind pedig poétikai-esztétikai színvonalát illetően találó lehet, ha a szerző önnön művéről tett megállapítását a következőképpen pontosítjuk: eddigi lírai életművének legjelentősebb darabja. (…)

Láng Eszter: „Olyan lesz az út, amilyenre kövezzük” – Turczi István beszélgetéskötetéről

A Spanyolnátha Könyvek Falánk idő címmel megjelentetett kötete az utóbbi, mintegy két évtizedben Turczi Istvánnal készített interjúkat és interjú-részleteket gyűjtötte egybe. Pályatársak, újságírók, szerkesztők faggatják, megismerni akarván a titkot, az alkotó- és szervezőmunka belső hajtóerejét, a világról való gondolkodás fundamentumát, egy követésre méltó értékrendet.

Pataki Gábor: Pre-poszt – Matzon Ákos kiállítása elé

Vannak sorsdöntő, számvetésre késztető pontok az életben, amikor óhatatlanul előtt-ben és után-ban, pre-ben és poszt-ban kezdünk gondolkodni. Egy ilyen szituációban a művész is gyakran újragondolja műveit aszerint, miként igazolhatják vissza addigi tevékenységét, s mi íródik most a tiszta lapra. Nem véletlenül viseli ezért e kiállítás a „Pre-Post” címet. (…)

Fábián László: Fajó, a fegyvertárs

Hitt a közösség iránti intellektuális felelősségben, hitt a művész kötelezettségében a világjobbításra. Abban, hogy a tágabb közösség elé kell tárni a tiszta szépséget, hogy meg kell szervezni életét a mindennapi esztétikumban, illetőleg az új művészet befogadására kell nevelni. (…)

Szombathy Bálint: Rejtett kert – Herbert Aniko kiállításáról

Az élő piros fonál pedig az elillanó szerelem, a kert vélt értelme. Ám ha a szerelem elillan, megszűnik a kert eredendő értelme is. A kert tehát lényegében nem más, mint a vágyakozás tárgya a herberti magánmitológiában. Vágyakozás a tökélyre, az örökkévalóra, a belső megtalálásra. (…)

Kovács Gergely: Fábián Zoltán „Sötét?–E–nergia” című kiállításáról

Fábián Zoltán konkrét vagy geometrikus stílusú táblaképei, grafikái, valamint objektjei a „tárgy nélküli világ” malevicsi értelemben vett tézise mellett tesznek hitet. A szuprematizmus alkotói attitűdjét újrainterpretáló, hard edge-szerű kompozíciók lényegében valamennyi tárgyi vonatkozást elvető geometrikus absztrakciót valósítanak meg. (…)

Abafáy-Deák Csillag – Kölüs Lajos: Ami idővel megérik – Steinhübel Zoltán művészetéről

Steinhübel Zoltán műveit látva a természetben érezzük magunkat, miközben absztrahált, geometrikus műveket, kisplasztikákat alkot. Visszatérő motívuma a vonal, a négyzet, a téglalap, a kocka, a háromszög, a trapéz, a henger, a kúp elem, ezeket variálja, az egyszerűségre törekszik. Műve a környező világ része, benne lélegzik, benne találja meg határait és elevenségét, mozdulatlanságát és időtlenségét. (…)

Turczi István: „Filterezők” – Egy írócsoport margójára

Tanítani jó. Tanítani rossz. Oké, vicceltem. De az nem vicc, hogy közel tíz éve, hogy a balatonszemesi tábor cigifüstös, borszagú elszigeteltségében egy maroknyi csapat hozzám szegődött, és irodalomról kezdtünk beszélgetni, prózának és versnek látszó szövegtárgyakat gyártottunk a magunk és egymás örömére. Eltelt a nyár, és nyaggatni kezdtek, hogy folytassuk. (…)

Irlanda Kristóf: Vass Tibor két legutóbbi kötetéről

Mintha a vers, amit egynek mondanak, több vers lenne egy huzalon. Mint a műlovarnő előadása közben a közönség sorai, oly feszesen ragaszkodnak egymáshoz a versszakok, mégis oly különálló mind. Külön egyének, sok egy, egy, közös tömbben. (…)

© 2018 Képírás — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑