Category Koppenhága

Halász Levente: Skandinávia fővárosa, a Balti- és Északi-tenger ölelésében

2020-ban a World Urban Happiness Index alapján Földünk második legboldogabb városa (az első Helsinki, vele holtversenyben a szintén dán Åarhus), egyik legkörnyezetbarátabb, legdemokratikusabb, legmagasabb életszínvonalat biztosító fővárosa és két évtizede a Forbes felmérése szerint a világ 10 legdrágább városának egyike. (…)

Békési László: Ahol tilos szaladni

Az utolsó említésre méltó uncsi katonai helyszín a Christiania kaszárnya. 1971-ben kivonult a hadsereg, és öt percre rá beköltöztek a középkori vizesárokkal és földsáncokkal védett, dülöngélő barakkokba és összedőlés előtti raktárakba a házfoglaló hippik. (…)

S. Nagy Katalin: Smørrebrød és más műalkotások

Ültem bambán, figyelve a ringatózó vagy elhaladó hajókat, a szimpatikus emberi lényeket, és nem tudtam betelni azzal, hogy a smørrebrødok műalkotásnak néztek ki. Pedig a koppenhágai múzeumkínálat is nagyon változatos. (…)

Izsák Éva: Európa északi világítótornya

A több száz szigetet ölelő tengerpartok földrajzi értelemben nagyon erősen tagoltak; mintegy 9 ezer kilométer hosszúak. Ennek is köszönhető, hogy az ország határait nagyon nehezen lehet meghatározni, hiszen az erózió állandóan változtatja őket. (…)

© 2021 Képírás — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑