Arcomon ifjak még / a siklódi / cseresznyevirágok, / dajkálja őket / kölykös, fürge fény, / hogy integető / laboda-álmuk / kövér gyümölccsé érjen, / s a piros szem, / a tegnap-volt virág, / ne a sárba essen (…)
A gyermekkor el nem hagy soha, / jön nagyapám izzadt, medveizmú testtel, / a fogatlan szomszéd félkarú munkái jönnek, / a szeplős orrú vékonyka szerelmek / ha látnak, félénken jó napot köszönnek. (…)
Sóvidék kicsinyke tájegység Székelyországban, terméketlen földje mégis életet, hitet, ragaszkodást teremt. (…)
kagylókéssel szétfeszítik / élő tagjaim s elviszik / a gyöngyöt mit ajkaidra / kínom verítéke izzadt // húsom inaim szétszedik / szemem szívem szétverik / ágyékomon táncot járnak / koponyámból gurguláznak (…)
Ez a lépcső itt ép volt / és érintetlen. Emlékszem, / megcsodáltam simaságát és keménységét, / és most: mintha egy-két perc alatt / évszázadok telnének el, / mintha az enyészet csupán néhány / pillanat alatt végezné el / munkáját, úgy porlad és esik szét / minden. (…)
a lakásodban hideg volt, / benned meleg, / végül a velencei karnevál helyett / kórházba mentünk. / idegbecsípődés, / 4-es, 5-ös csigolya. / a mentőautóból kiguruló tolószék / ösvényeket rajzolt a szűz hóba. (…)
A rendező megmutatja színészének, aki őt fogja eljátszani / az újraépített gyerekkori makettházban, hogy mit vár el tőle. / Természetesen a lehetetlent (…)
A kezdet nehéz, akár egy tehetetlen isten. / Nem volt első szó, nem volt első író ember, / nem volt első alany és nem volt első tárgy. / Hirtelen erősödött adattá számtalan dolog a térben (…)
az ember kerítéseket bont és falakat / kivágja a fákat és keze nyomán / új alakot nyer a kertvég de a szétfűrészelt / fákat visszahordja az emlékezet (…)
Ezerkilencszáznegyvennégy / November kilencedikén / Éjjel háromfejű sárkány tört / A zentai Tiszára / Embereket emésztett el / Majd a föld gyomrába bújt / A vér helyén nőtt ki a lármafa / Hogy kiáltson némák helyett / A mindenkor élőknek (…)
akinek őrülete elmúlt, / aki tébolyából észhez tért, / az minden egészet eltört / az egyetlen részletért
Valaki valamit akart, valamikor. // Mindenféle utcákon rohantunk végig. / Éjszakai utcákon, persze, / kivilágítatlan utcákon, mindenfelé / szirénák zúgtak, hogy légiriadó!, / légiriadó!, és teljes volt az elsötétítés, (…)
Végtelenített, nagy vonatút ez a dzsesszlemez. Éppen / Coltrane fújja a kéklő szaxofonon. Legalább száz / évvel ringat vissza az őszi időben a ritmus. (…)
Úgy találtam, mindennek vége van, / Hogy nem vagyok már nyugodt: nyugtalan / Motozok abban, ahogy változom, / Vizes lábbal megyek a szárazon. (…)
Talán újra és megint. / Balaton, vízpart, mosoly. / Ha mosoly, attól, akitől. // Nem remélek semmit. / Pedig szeretném. Ha lehet. / De nem kérek, nem, soha. (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑