Tag Nyirán Ferenc

Lassan, ahogy sérült létráról / óvakodik le az ember, úgy / gyűlöltél meg mindazért, amit / elárultál magadról. // Ezen nem javított az sem, / hogy megőriztem titkaid. (…)

Azt mondta: lelke van / a fának. Meg a folyónak / is. Csak benned nem látott / semmit, ami megérinthette / volna. Valójában hazudott. (…)

Ideje van a szerelemnek / és ideje van a csóknak, / ideje van a számvetésnek / is, így a kimért idő vége / felé közeledve, s döbbenten / tapasztalod, hogy egykori / szerelmeid miként emlékeznek / rád (…)

ha annak idején nem hagyom
abba a dohányzást, most lehetne
szép, középen okkersárga bajuszom,
s barnára pácolódott ujjaimmal
simítanám meg bársony arcodat. (…)