Téli tévelygés
Látomásod volt a milánói
metrón, a káoszban keresve
a rendet. Havas utcákon egy
bizonyos lábnyomot követtél
a fájó felismerhetetlenségben.
S lám, így jutottál el az ő árva
arcmásáig a múzeumok és a
dóm tornyainak százszoros
tükröződésében. Jelnek vélted
a véletlenek összeesküvését
egy megtervezett, kiszámítható
valóságban, ahol csak az álmok
nem hazudnak. Fordulj vissza,
hogy eljuss önmagadhoz. Ne
kövesd saját, széttiport nyomod
a hóban, de a szerelmesek útján
lépkedj hátrafelé. Csak vissza ne
nézz, mert amit ott meglátsz,
örökre fogva tart.
Úgy
Akkor még úgy mértük az időt,
hogy kedves, barátkozós gesztus,
ha éjszaka felhívsz.
Csak később lett zaklatás, ha
ugyanezt én tettem veled.
Lassan, ahogy sérült létráról
óvakodik le az ember, úgy
gyűlöltél meg mindazért, amit
elárultál magadról.
Ezen nem javított az sem,
hogy megőriztem titkaid.
Mert visszaéltem a bizalmaddal,
úgy, hogy beléd szerettem.
Levél Junilkának
Megbotlottak szavaim a nyelveden,
s hiúságomban azt hittem, csak én
értelek téged. Gügyögő dráma lett
minden gondolatomból. Letisztult
végül ez is. Szikár, szótlan nézésed
elsuhant arcom mellett.
Csak álmodtam durcásan duzzadt
ajkaidról. Már nem nyílnak szóra,
egyebekről nem beszélve. Koravén
vagy, mondtad egyszer, miközben
tele vagy gyerekes vonásokkal.
Még mindig veled álmodom.
Aztán ahogy töröltelek egyszer,
úgy értem, mindenhonnan, a del
gomb többszöri megnyomásával,
az új telefonomban mégiscsak
felbukkantál. E-mail, mobilszám,
fotó, de hiába nézel, nem hívlak fel.
Talán ha
Talán ha kétszer állt meg
az idő. Egyszer gyerekként
az erdőben, távol mindentől,
egy vadászházban, amikor
nagybátyja távcsöves
Meuserével célba lőtt.
Később a balatoni táborban,
amikor a túlparti naplementét
kellett megrajzolnia, lehetett
úgy hétéves. De volt még
egy harmadik is, már fiatal
felnőttként a strandon, lába
térdig a meleg vízben, fölé
fűzfa hajolt, miközben
Hamvast olvasott. Érdekes,
mindhárom élmény az
alkonyathoz kötődik.
Hite szerint ezek a boldogság
pillanatai voltak, de csak
később tudta értékelni őket.
Nem aggódik, még vár rá
egy végső, időtlen
alkonyat.
