Takáts Gyula számára a Balaton soha nem az önfeledt kikapcsolódást, „szórakozást” jelentette; sokkal inkább egy másfajta tudásanyag, más típusú élmények, kapcsolatok, barátságok, munka, alkotás, testi, lelki, szellemi feltöltődés lehetőségének színterét. (…)
Takáts Gyula a rendkívüli helyzetre rendkívüli teherbírással reagált, az 1941-ben kapott Baumgarten-díj újabb- és újabb művekre, újabb- és újabb műfajokban való megszólalásra késztette. (…)
Takáts Gyula költő, Martyn Ferenc festő- és grafikusművész, valamint Takács Jenő zeneszerző találkozásairól lesz szó, olyan dokumentumok bemutatásával, amelyek az olvasókon kívül az irodalom- és művészettörténeti köztudat számára is újdonsággal szolgálnak. (…)
A Rippl-Rónai „iskolában” festőnek készült Takáts Gyula – ahogy ő fogalmazta – „több oldalról kapja a fényt”: fest, rajzol, versel… és a körülötte tobzódó látvány csodálatára örömmel invitál másokat is. (…)
Takáts Gyula első találkozása a Balatonnal szinte szimbolikus helyszínen történik. Egy gyerekkori édenkertből csodálkozik rá először a Balatonra. Egyikéből azoknak a kerteknek, amelyek számára mindig is egyfajta sajátos, egyéni, mitikus színteret jelentettek, a tudás, a bőség, a világ/teremtés, a rend, a béke, a természet és az ember egymásra utaltságának-találásának és harmóniájának színtereit. (…)
© 2025 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑