Tag Kilián László

A csend szigete. Magától régóta idegenkedne attól, keskeny földnyelv kapcsolja a külső lankákhoz, amely a hosszú partszegélyhez fűzi. Neki a vízpart eredendően közelebbi, mint a mögötte nyúladozó lapály, a túloldali balga föveny messze nyúlón szertelenkedő zsinórja. (…)

Vénusz a Balatonban születik. A vízben. A parton meg Ámor. A Balaton bajadérja persze sellő. Apróbb, mint a pelyvapor. Csak siserés udvarnépe révén látszik, hogy bejárja a víztükör széles-fényes mezőségeit. (…)

Ott ülnek a sétány padján. Olyan távol, ahonnan már egymás szemébe nézhetnek. Folyik, aminek úgy kell látszania, mintha évődnének. A sétány padján – innen elég egy szemvillanás, és akár a zöldes víztükör felé fordíthatják tekintetük. Most még a nyárfák lombja hajladoz felettük a langymelegtől álmos délutánban. Hol van még az a hetvenkettes förmeteg, ezért ugyanúgy perlekedhetnek a majdani platánokról, mint a nyárjairól. Hiszen Tagore már mindent tud. Ami volt, ami lesz a Balatonnal, Füreddel. (…)

A kétnyelűt követő dáridós révületben keveredhetett tovább addig, hogy egy dámával már csacsognia is sikerült, de az oportónál már kapatos maroknyi közönsége csakúgy abba a muzsikába bonyolódott, ami fejében duruzsolt. (…)