Úgy találtam, mindennek vége van, / Hogy nem vagyok már nyugodt: nyugtalan / Motozok abban, ahogy változom, / Vizes lábbal megyek a szárazon. (…)
Talán újra és megint. / Balaton, vízpart, mosoly. / Ha mosoly, attól, akitől. // Nem remélek semmit. / Pedig szeretném. Ha lehet. / De nem kérek, nem, soha. (…)
Az idén szeptember elejéig immár 30 vasútállomáson hallhatók versek a Balatonnál. Válogatásunkban Szőcs Petra, Dukay Nagy Ádám, Kemény István és Géczi János egy-egy verse olvasható.
A rózsák színe sosem tűnt el. / A piros rózsák pirosak maradtak, / a fehér rózsák fehérek maradtak, / a sárga rózsák sárgák. (…)
Gyászkönyv. / Sor(s)vetés. / Dobókocka-versek. / Szétgurult pöttyök. / Csönd-sebek. // Szétrobbant sebek. / Elkenődött csöndek. / Szétfröccsent pöttyök. / Elvetett é(r)vek. / Gyászkönyv. (…)
– A napfelkelte a kerítésemre ült / Én sámlimat az erkélyre vonszoltam / Éppen vele szembe kényelmesen / Helyet foglaltam farkasszemet néztünk egymással (…)
A halkan, kifelé-befelé vacogó-zokogó, lyukakkal teli Házban, fehér leplekben két előadó tevékenykedik, a fehérre: föld-sebek rajzolódnak, indirekt írás- és rajzolatminták, egzaktált formák töltik be, lepik el a lepleket. (…)
Van-e a libabőrnek szíve vagy könnyei? S tesztoszteronként fognak túl-ömleni? S a lelkem apokrif mögötte, mint fénykép, vízjel a porszemekből szőtt szöveten, a lét hártyáin. Én-kép. (…)
A párizsi Magyar Műhely 1964-es Kassák-száma alapvetően megváltoztatta művészetszemléletünket, és segítséget kínált a „szocreál” igájába betörni nem akaró ifjú művészeinknek. (…) Az ezredfordulón megnyílt Budapesten, az Akácfa utca 20-ban a Magyar Műhely Galéria, ami mindmáig otthont ad az új s újabb alternatív művészi kísérleteknek, mintegy integrálva azokat a magyar avantgárd évszázados, sokágú vonulatába. Így lépett be szinte zökkenőmentesen a Magyar Műhely „rügyfakasztó oldalági leszármazottjaként” a rendszerváltás hajnalán az avantgárd-kontinuitásba egy újabb korszakos alkotói csoport: az EX/ksz/PANZIÓ, amely indulásakor a kora-avantgárd radikális – akcionista – örökösének tartotta magát. (…)
Még szólnom kell / a hideg sár csodáiról. / A tengerről / és a csillagokról. / Még szólnom kell arról, / hogy megvirrad. (…)
a madarak négy / korty vizet isznak / mindig és nem tudnak / őseikről // valaha tán / macskákat / szelídítettek / mennyeikben / és poklaikban is / felfegyverezve / légióik (…)
a reggeli eső remélhetőleg / az utolsó tavalyi hóra hullt / úgy tűnik el mindkettő / mint erdőben a vadnyom (…)
Nézd csak Péter, szép, fehér papírt fogok, / mint a hó, sőt, szinte jég már, tükör-jég, s ide, / pont ide, e csillogó, fénylő és sima / jégtükörnek éppen a közepibe / beleírlak – játék-öröm nekem: / KÁNTOR PÉTER (…)
az idő örvényében / szétszálazódott szövegek / szövetében kerestél / rám találtál (…)
csak írd meg naponta nyolc sorod, / a sorvégnek legyenek mozgó mintái, / nemesített mesélőként adj arra okot, /
hogy tagadjanak, de ne tudjanak kizárni (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
