még három hét. vagy két nap | vagy egy sem. • szeptember tizenharmadika óta tudom, hogy létezik. ez ő – mondta az orvos, egy pontra mutatva a monitoron. (…)
Rápillantott a vezérlőpanelre: tizenkét számozott nyomógombot látott. Hm, mintha ez a ház csak négyemeletes lenne, gondolta kicsit csodálkozva, ám erőt vett rajta a kíváncsiság, s megnyomta a 12-es gombot. Az ajtó azonnal becsukódott, s a lift határozott lendülettel elindult fölfelé. (…)
Hajszálselyem. Szőke hajzuhatag. „Holdudvardudva.” A praxis és a plasztik-empíria csak egy alternatíva. Izolált szcenika. Te vagy a membrán. A nő. (…)
Csodabogár a Mälar-parton. Egy szürke gém. Elvegyülve a ludak között, mintha ő maga is lúd lenne, lúdnak tartaná magát. Másképp hogyan került volna közéjük? És érezné otthon magát… (…)
Ma is „nagy” Kristófot megy, a hosszabbak közül választ, azonban nem hegynek, hanem lenek. Duna-Kristófot. Duna, friss, tegnapi hó, füzek, nyárfák. Könnyű a lába, jólesik lépkedni, jól a hideg, a hideg levegő, a hideg napfény. Minden jó. Gurul szinte. Nem zökken, nem csúszik, nem csikorog. (…)
Szorongva a nőt figyelem, vajon kiadja-e a gyógyszert. Mint régen, drogos koromban. Vényem nincs, az orvos házon belül oldotta meg. Egy dobozzal jön vissza, kiderül, egész havi adagot rejt. (…)
Kászim, aki azelőtt is járt már a városban, mintha meg akarná nézni a későbbi birtokát, inkább tűnt embernek, mint Szapolyai vagy Werbőczy; Kászim édes volt, mint a méz, azok kemények, mint az éretlen körte, ez szívélyesen beszélt és lágyan, azok csak elvakkantották magukat az ember fölött… (…)
Mikor rám került a sor, felnézett: „Kinek írhatom?” Váratlanul ért a kérdés. Akkoriban én az élő költőt megközelíthetetlennek tartottam. Azt hittem, ő csak odaírja a nevét a belső borítóra, és ennyi a dedikálás. Nem kell beszélgetni. (…)
Tizenhárom éves koromban költöztünk Pécsre a Ramadán megtörésének ünnepe után néhány héttel. A Rúmi birodalom és a Kalifák utódainak gondosan kormányzott országában ekkor feslett ki a hódítás bimbajából a béke rózsája, és ekkor, Pécsen éltem meg ifjúkorom legszebb éveit. (…)
Valójában még van egy, de arról hallgat az ember, legbelül kondul csak meg a harang. Ne is beszéljünk róla. Akkor miről beszéljünk? Bánom is én. Mondj valamit te. Vagy ne mondj mégse. Elmesélek egy történetet inkább. (…)
Az egyik antikvárium online kínálatában bukkantam rá a saját könyvemre, melyet dedikáltként kissé borsosabb áron kínáltak. Bizonyítva, hogy nem árulnak zsákbamacskát, kitették kitárva az ajánlást is. Megtudhattam tehát, hogy ki vitte be eladásra, illetve ki szabadult meg tőle. (…)
Keveset és mélyen alszol, sokáig ébren vagy, és reggel korán nem vagy fáradt, nem álmodsz, ami a keleti életművelés szerint a lelki béke jele, ennyit biztosan tanulnod kell a böjtből, könnyű, korai vacsorákat kell enni. (…)
A felhővé vált sörhab-birkával a lellei vagy az almádi bornapokon ismerkedtem meg. Pontosabban nem is én, hanem Shark Baby, aki ott nyaralt valahol, és mivel szőke volt, balatonszemű, formás és jóillatú, a férfiak és fiúk messzire elkerülték, csak a sóvár szemek tapadtak rá. Úgyhogy unalmában velem kezdett csetelni. (…)
A szeme megakad a falon függő egyik fotón. Továbbfut a tekintete a fal jobb sarkáig, majd át, balra. Nyolc azonos méretű, azonos típuskeretbe foglalt, a szokásoshoz képest terjedelmesebb fényképet függesztettek fel, s mindegyik rokon témájú. Roncsolt plakátokról készült felvételek. A giccshez közel esően attraktívak. (…)
− Ezt a tetoválást, itt, a vállamon, ezt azért csináltattam, hogy sose feledjem – mormogja Lobonc. Gyűrött, koszos atlétáját igazgatja, nehogy bármit is takarjon a képből. Nem mintha bármit is takarna. − Hülye vagy te – legyint felé Pipa. − Csak rosszul fejezem ki magam – védekezik Lobonc. – Egyik percben sötétség, a másikban napfény… (…)
© 2025 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
