− Ezt a tetoválást, itt, a vállamon, ezt azért csináltattam, hogy sose feledjem – mormogja Lobonc. Gyűrött, koszos atlétáját igazgatja, nehogy bármit is takarjon a képből. Nem mintha bármit is takarna. − Hülye vagy te – legyint felé Pipa. − Csak rosszul fejezem ki magam – védekezik Lobonc. – Egyik percben sötétség, a másikban napfény… (…)
Valaha próbálkoztam. Nyitott szívvel fordultam az emberekhez. Mindannyiszor baj lett belőle. Egy rosszul megválasztott szó, vagy nagyon is jól megválasztott, csak éppen megértésre nem lelő kifejezés, egy balul sikerült mozdulat, arcberendezésem eredendő alkalmatlansága keresztülhúzta a számításaimat, megcsúfolta szándékaimat. (…)
Először azt gondolta, az atlantiszi emberbe botlott bele, vagy – ha már egyszer ez a Balaton – Hany Istókba. Amikor azonban a hasán hánykolódó test egy hirtelen érkező hullám lökésétől a hátára fordult, ijedten vette tudomásul, hogy egy vízi hullával találkozott. (…)
A szívem a legmeggyötörtebb ország, írta Guiseppe Ungaretti, a költő San Martino del Carso közelében, a Karszt-fennsík talajába vájt gödörben, amikor a közelből szomorú, megrendítő énekhangot sodort felé az éjszakai szellő. Ungaretti félbehagyta a verset, ölébe ejtette a füzetét. A borongós dalt a dédapám énekelte, vagy valaki másnak a dédapja. Akárki is volt, szívét-lelkét beleadta, mintha nem is facsarta volna az orrát a temetetlen halottak rettenetes, megszokhatatlan bűze. (…)
Abafáy-Deák Csillag a Nem könnyű szeretni című novelláskötetében folytatja azt az építkezést, amit a Kötött pályában elkezdett. Aprócska téglákból épít fura kis világot. (…)
Telegdi Csanád szerint az uralkodó most határtalanul boldog lehet, mert, miként az jól látható, Isten kegyelme kiterjesztett szárnyú angyalok képében ereszkedett nemes családjára. Még az ég madarai is figyelmesen hallgatták mézes-mázas szavait az ágakon gubbasztva, a lovak nyugtalanság nélkül, egykedvűen állták végig a szertartást, nem topogtak, nem nyerítettek. (…)
Mandola odatette főni a teavizet a kollégium közös konyhájában. P. kedvtelve figyelte a mozdulatait, s azoknál is nagyobb kedvét lelte gyönyörű, gömbölyű fenekében. Mandola szobatársa, Kriszta is ott lábatlankodott körülöttük, kisírt szemeit meresztgette. (…)
Abban bízom, hogy az Áramszünet előtti nyugati civilizáció fakó lenyomata rajzolódik ki mindabból, amit a pendrive-on tárolok. Próbálom megnyitni a fájlokat, mindhiába. Kíra a vállamra teszi a kezét, nyugtat. Végül az egyik műszaki szakember segítségével sikerül az adatok egy részét előhívni. Töredékeket, részleteket csalunk elő a körömnyi méretű adathordozóról. A szoftver, amely föltámasztotta őket a tetszhalálból, megszámozza és sorba rendezi a dokumentumokat: harminchárom file. Mindösszesen harminchárom. (…)
Peti bácsi mindig a sofőr mögött jobbra lévő legelső üléspár utastér felé eső ülésére telepedett, a másikon akkurátusan elrendezte a hátizsákot meg a sapkát, a botot az oldalsó szélvédőnek támasztotta, s ontotta a bölcsességet magából, akár törött vízvezeték a vizet. Halakról, horgokról, időjárásról, politikáról, nőkről, oktatásról, mikor mihez kerekedett kedve. Egy alkalommal egy középkorú, testes asszony megkérte, ne pofázzon annyit, nem bírja már, hogy minden reggel a sületlenségeit kell hallgatnia. Peti bácsi nem sértődött meg nagyon. Csak egy hangyányit. (…)
Az éjszaka kellős közepén P. különös zajra ébredt. Morajlásszerű zúgás verte föl. Kitört egy háború, gondolta, még inkább az álom, semmint az ébrenlét világában. Nem feledte azokat az időket, amikor igen gyakran teltek meg az éjjelei efféle, távoli mennydörgéshez hasonló dübörgéssel. Az amerikai gépek pontosan a városa fölött húztak el, hogy bombázzák a széteső Jugoszláviát. (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑