Ezek a talált, tépett, roncsolt papírcsíkokból, felületekből összeszőtt, összeragasztott munkák a végtelen és gyönyörű tengert, eget, szárazföldeket idézik, és a bennünk élő élményeket, emlékeket, érzelmeket. Az installáció mögöttük a civilizációt, jelen és múlt töredékeit, rétegeit. (…)
Nézd meg jól. Néhány fakó folt éppen / befejezte a szétterjedését, / pézsma, okker és árnyékzöld, amik / tegnap a falon élénken voltak / láthatók. (…)
Életvitelszerűen dekollázsolni azt jelenti, hogy az ember novemberben megy nyaralni – s lehetőleg Rómába, ami a dekollázs maga –, mert ősszel gyakoribbak az esős napok, és a felázott utcai plakátokat könnyebb átemelni az örökkévalóságba. Géczi János ezt teszi, immár több évtizede. És ennek természetesen következményei vannak. (…)
Harminchat éves, mint mindig, a világ kezdetétől a világ végezetéig ennyi marad, csupán a hajkoronáját növeszti, azáltal, hogy hajszálait meg-meglengeti a szél, a körmét, amikor a széles vállú, néma és izmos férfiak hátába mar, s a szeme közepén a karimás tükrű pupillát, amely éjszakánként olyan tág és zöld, miként álmában szokott lenni a júniusi Balaton. (…)
Az idén szeptember elejéig immár 30 vasútállomáson hallhatók versek a Balatonnál. Válogatásunkban Szőcs Petra, Dukay Nagy Ádám, Kemény István és Géczi János egy-egy verse olvasható.
Költő, prózaíró, képzőművész alkotó, szervező, kezdeményező, szerkesztő, olvasó és értelmező értelmiségi, rózsakutató művelődéstörténész, kultúraantropológus, nevelés- és nevelődéskutató, tanár, az élővilágot szemlélő biológus, kertművelő, élménygyűjtő, jelenlévő. Kapásból lehetne folytatni, további hiányérzetekkel. (…)
Mindegyik költő egyforma: a saját személyisége kohójában izzítja az élményeit. Én már egyetlen eljárásúvá lettem, a benyomásokat elrendezik a tapasztalataim és a civilizációs ismereteim, amelyek aztán mikrotörténetekké válnak. (…)
A rózsák színe sosem tűnt el. / A piros rózsák pirosak maradtak, / a fehér rózsák fehérek maradtak, / a sárga rózsák sárgák. (…)
Géczi János és Molnár László egy – a maihoz képest – optimistább korszakban meséli el nekünk, kik is vagyunk valójában. Regényt írnak, megírják egyetlen napjuk történetét – ahogyan megtette ezt Joyce is az Ulyssesben –, és a regényük megmutatja azt a világot, ami már nincs, de ami volt. (…)
A szeme megakad a falon függő egyik fotón. Továbbfut a tekintete a fal jobb sarkáig, majd át, balra. Nyolc azonos méretű, azonos típuskeretbe foglalt, a szokásoshoz képest terjedelmesebb fényképet függesztettek fel, s mindegyik rokon témájú. Roncsolt plakátokról készült felvételek. A giccshez közel esően attraktívak. (…)
Géczi Jánosnak augusztus 25-én nyílik kiállítása Kecskeméten; képválogatás közben látogattuk meg, Varga László fotóművész társaságában.
Mondják, a dolgok belseje / megőrzi a változó dolgok színét, annak / esszenciáját gyűjti össze, ezért süt, / ha dörzsölik. A kiszáradt falevelet, / hátramaradt szalmát, polyvát, szőrt magához / vonzza, miként nő a férfit, tenyér tenyeret. (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
