Tag Onagy Zoltán

Ma negyed öttől nyolcig fordul győzelemre a nap. Korán, de mihez képest. Korán, de nem időben. Tegnap kellett volna. Ha tegnap délelőtt eldől, ma már nyugalom ébredéskor. Mindegy. Ami a csatában elvész, rendszerint visszanő. Ha tud. Ha van oka. (…)

Rufi bá’ elméje éles és körültekintő. Teste minden fizikai kihívásra alkalmas. Lelkiereje hatalmas, tűrőképessége kimeríthetetlen. Esztergályos felkészültsége tökéletes, fejlődőképes. Ravasz és mélyen megfontolt. (…)

A terepjáróba lépve a bal sarok és a cipő sarka két mondatban megbeszélik: „Ma nem. Hülye ez, ma nem engedünk, sose múlik el a fájdalom, nem jön vissza a régi jó.” Békén hagyják egymást: a sérült sarok és a szolidáris terepjáró cipő. (…)

A hídtól hosszú, lassú lejtő, majd rövid meredek lejtő, két kanyar, és ott a megálló. Senki nem várakozik a közelében, senki nem kérdezi. Nem szól senki hozzá. A reggeli buszmegállók népe, és a várótermeké, kényszeresen beszél idegennel. Megosztaná az álmát, a vágyát, a véleményét a világról. Ma senki a bódéban, a bódé előtt. Öröm. (…)

„Ha fészekalja van egy öregembernek, azt kénytelen szemmel tartani” – gondolja az öregember hajnalban, és tápászkodik. – „Szemmel, de minimum füllel. A szerencsésebb szemmel, füllel, plusz odamordul, ha nem működnek a dolgok, hülyeségeken veszekszenek, ütik egymást.” (…)

Jól van. Kipakolom a ruháidat. Dzsekid is van itt. Jó volna tudni, reggelig maradsz-e. Először azt volna jó tudni, hogy egyáltalán merre jársz. Vedd fel azt a kurva telefont. (…)