Tag Onagy Zoltán

Rufi bá’ elméje éles és körültekintő. Teste minden fizikai kihívásra alkalmas. Lelkiereje hatalmas, tűrőképessége kimeríthetetlen. Esztergályos felkészültsége tökéletes, fejlődőképes. Ravasz és mélyen megfontolt. (…)

A terepjáróba lépve a bal sarok és a cipő sarka két mondatban megbeszélik: „Ma nem. Hülye ez, ma nem engedünk, sose múlik el a fájdalom, nem jön vissza a régi jó.” Békén hagyják egymást: a sérült sarok és a szolidáris terepjáró cipő. (…)

A hídtól hosszú, lassú lejtő, majd rövid meredek lejtő, két kanyar, és ott a megálló. Senki nem várakozik a közelében, senki nem kérdezi. Nem szól senki hozzá. A reggeli buszmegállók népe, és a várótermeké, kényszeresen beszél idegennel. Megosztaná az álmát, a vágyát, a véleményét a világról. Ma senki a bódéban, a bódé előtt. Öröm. (…)

„Ha fészekalja van egy öregembernek, azt kénytelen szemmel tartani” – gondolja az öregember hajnalban, és tápászkodik. – „Szemmel, de minimum füllel. A szerencsésebb szemmel, füllel, plusz odamordul, ha nem működnek a dolgok, hülyeségeken veszekszenek, ütik egymást.” (…)

Jól van. Kipakolom a ruháidat. Dzsekid is van itt. Jó volna tudni, reggelig maradsz-e. Először azt volna jó tudni, hogy egyáltalán merre jársz. Vedd fel azt a kurva telefont. (…)