A menekülés napja
1. Köztes nap
Bizonyos napokon bizonyos nap van. Nem tegnap, nem a következő, nem a múlt hét keddje. A mai feladatot nem hivatkozhatja tegnapra, nem tolhatja át péntekre. Főleg akkor nem, ha azonnal kellene válaszolnia, örömmel és izgatottan, közös örömmel és közös izgalmakkal, ha így egymásra torlódnak a megoldandó és megválaszolandó kérdések.
Az idő kedvezőnek tűnik. Kedvezőbbnek a tegnapinál. A hó elállt, a szél nem fúj a reggelben. Hideg, de télen a hideg a közönséges. Bakancs, kesztyű, sapka, sál, cipzár. „Gyerünk, rajta!” – biztatja magát az ember.
2. Megnyújtja ma is
Ma is „nagy” Kristófot megy, a hosszabbak közül választ, azonban nem hegynek, hanem lenek. Duna-Kristófot. Duna, friss, tegnapi hó, füzek, nyárfák. Könnyű a lába, jólesik lépkedni, jól a hideg, a hideg levegő, a hideg napfény. Minden jó. Gurul szinte. Nem zökken, nem csúszik, nem csikorog. A betonkeverő telep mellett úgy halad el, meg se nézi. Csak lépdel, ropog. Mintha fizetnék érte.
A roppanások mellett semmi zaj. Horgász nincs ma egy sem. Megállna dumálni. Van ideje. Inna egy korty pálinkát. Kettőt is akár. A téli horgász kötelességszerűen tart vendégpálinkát a dobozban, és a téli horgász szereti a vendéget. Szereti elmesélni a ritkán partra vetődő, nem vetélytárs, tehát nem horgász érkezőnek a sikereit. Szereti elmesélni, hogyan főtt a pálinka. Szereti elmesélni azt is, hogyan tartja melegen a lábujjakat. Ha asszonyi találmány a melegítőeszköz, azt részleteiben is szívesen meséli.
A horgász is ember, télen végtelenül magányos tud lenni az ember a bottal a nagy folyó partján. Úgy is, ha szereti az egyedüllétet. Ha esetleg Bak. Azért indult eredetileg, hogy egyedül lehessen a hallal. A nagy, renitens hallal, aki nem vermelt el, nem lassult le, vidám és facér, járja a vizet, keresi a kontaktot. S mert a nagy folyó szellős, a hó alatt néma partja a magány szinonimája, két korty szilvórium közt szívesen rekonstruál a vendégnek egy-egy emlékezetes téli ragadozót a bot végén. A Duna sok mindenre reagál egyszerű képszerkezetben a maga téli varázslatában, ami soha másutt, más természeti képződménynek – vízesésnek, hegyoldalnak, szakadéknak – nem sikerülhet.
Nincs horgász. Semmi nincs, csak a fagyból a napsütésben pattogva nyújtózó fűzágak, a szürkén, szikrázva hömpölygő folyam, a vakító hó. Séta van. Nyílegyenes bakancsnyom a hóban.
3. Nyolcvanhét perc
Az idény leghosszabb sétája végén bizonyítva látja: a terv, hogy ma halasztja a választ, nem jött össze. Ötven kisebb-nagyobb levél, összesen több tízezer karakternél. Legalább a fele kérdés. Kicsi, mellékes kérdés, nagyobb, súlyosabb, veretesebb.
Hiába az idény leghidegebb, leghosszabbra nyúlt, nyolcvanhét perces Kristófja, válaszolnia kell. De még hajladozik.
Az ünnep vége-napja
1. Farkasordító
Reggel óvatos. Azzal kezd, hogy megvizsgálja az őt odakint fogadó viszonyokat. Ma az összes számba vehető szempontnak meg kell felelnie. Nem fagyhat át, nem fázhat meg, nem pálinkázhat, kalandról szó se lehet, kalandozásról, sífutásról, korcsolyáról, jeges úton seggre esésről, életveszélyes hóemberépítésről, lavinalovaglásról még annyira sem.
Az elemeket veszi sorra. Elemekkel nem harcol. Ma nem. A tél fegyverzete – lassan, derűsen, bár nem észrevétlenül érkezve, nem a fű alatt – túlnőtt a méreten, amivel jókedvvel megküzd. Harcoljanak a kazánfűtők a hideggel. Arra kapják a fizetést.
Még benne a testben az éjszakai paplan hamisításra és érzéki csalódásra hajlamosító melege, amikor kilép az erkélyre, viszi a kislámpát, hogy megnézze a hőmérőt. Nem hisz a szemének. Tizenhat mínusz fokot mutat. Ha tizenhat, az farkasordító. A neten felkeresi, hol lenne most szívesebben, Egerbaktát, tizenöt fok, megnézi Csatárkát is (Ipolyszög felől), tizenkilenc. Sok. Mindenütt sok. Vízkereszt odanyom a mai Kristófnak. Farsang első napja. Gyerünk, munkára.
Két kötelező várja ma.
a. Kiszereli a talpból a fenyőt.
b. Megírja a nem-levelet.
Egyik se tűnik megoldhatatlanul bonyolultnak.
2. A fa
A fa egyre jobban tetszik az embernek. Jól viselné, ha maradna néhány napot. És az se ártana meg, ha idén megúszná a díszek leszedését, ha valóban vége. Nem kéri, hogy maradjon a fa. Tudja, néhány napig hiányzik, aztán megszokja. Nincs értelme szólni.
Hullik a tű. Mégis hullik. Jó, hogy nem szól. Nem mondja a díszek leválogatását sem, hogy szórják végre ki a régi, csúnya darabokat, amelyek soha nem kerülnek a fára. A hatvan dobozból megszüntethetnék a felét, fele idő, fele teher, fele piszmogás.
Felhúzza a karácsonyfa-kesztyűt, kitekeri a szárnyas csavarokat, figyeli a fa mozgását, nem örülne, ha búcsúzóul nyakába dőlne, deréktájon markol a törzsre, kiemeli a talpból, nyújtott karral fordul, nem rázza, nem mozgatja, minél kevesebb tű potyogjon a szőnyegre. Az erkélyajtó keskenyebb a fánál. Át kell törnie rajta. Hullik.
3. Nem-levél
A nem-levél nem olyan egyszerű, mint a nem-levelek általában. De – hogy kiemelje – háromszor szerepel benne a nem. „Nem lehet.” „Nem szabad.” „Nem tudom, hogyan.”
Elégedetlen a nem-levéllel. Gépben hagyja, nem küldi át, ha talál valami ötletet, kiegészíti egy lágy igennel, mielőtt a nemek fájni kezdenének.
A sikeres férfi félnapja
1. „Ali jó, Ali dús”
„A találkozni egy sikeres emberrel, felfedezni egy sikerember személyiségét, csak jó lehet” – gondolja az ember.
Ezzel készül lélekben az öltözésre. „Egyedül kelni, hidegben, sötétben, annál nincs szarabb” – dönti el röviden, és nem kel. Kiélvezi, hogy egyedül kelhet hidegben, sötétben. És valójában semmi nincs, ami miatt kelnie volna érdemes.
Mi volna, teszi fel a kérdést bizonytalanul, ha lesétálna a Dunára? Kibúj’, rétegesen öltöz’, esetleg még rétegesebben, két sapka, egyujjas kesztyű, fegyverzet. Mi történhet? Sok nem. Gyalog is legurul két-három óra alatt. Átvágna az éhes farkasfalkák között, megharcolna velük, győzedelmeskedne Volna nagy meglepetés. Borzasztó meglepetés volna, ha megtépve, véresen áll a biztonsági kamera előtt, nyomja a csengőt.
„Viszont” – mondja az ember fennhangon a párnáról a plafonra – „találkozna két sikerember. Egyik, aki eleve siker-sikerember, sikerre orientált, a másik, a sikerrel legyűri erősödő lustaságát, megharcol nyolc kilométerrel a téli zimában széllel, faggyal, ködgomollyal, s a szlogennel, mely szerint »egyetek meg legyek!«”
A sikeres férfi személyisége abból áll, hogy ő személyiség. Ha megjelenik a Duna-parton, akkor meg van jelenve. A sügérek csak pislognak az úszó jégtáblák közül. A sügérek ámulva bámulnak. A sikerember tudja, mit akar. Hajnalban kivágja magát az ágyból, mint a macskát. A sikerember pontosan regisztrált céltól pontosan megjelölt célig mozog. Más irányt nem ismer. Határozott célok irányítják, amelyeket tűzön és vízen, kormon, párán és poklon áthasítva megvalósít. A tervek nem álmok. Ejsze.
„Mondtam” – gondolja az ember –, „a sikerember nem pöcsöl. Négykor ébred, ötig erősödik lélekben, a hideg sötétben, ötkor már kivágódik, mint az ágyúgolyó.”
Azt reméli, este bekészítette a reggeli kávét, azt reméli, tegnap hagyott legalább egy kortyot, amivel beindíthatja a motort, de nem. A telefonjába botlik. Nem szokása, de a sikerember egyik jellemzője, hogy mindig akkor botlik a telefonjába, amikor a siker kötelező napi tartozéka. Akár hajnal ötkor is sötétben, hidegben, gatyában.
– Ébren vagy? Főztél nekem is kávét – kérdezi az ember.
– „Ali nagy, Ali dús…” – búgja megkerülve a választ a helyettes.
– Jöszölsz-e értem, vagy buszozzak?
– Este vártalak, estét beszéltük meg, baszki, talán nem tudsz róla…
– Jöszölsz-e értem, vagy buszozzak?
– Te várj engem kávéval. Ágyban vagyok még, magamra kapok egy melegítőt, megyek, te lusta disznó. Most már minden perc az időmből telik.
– Este ötig maradhatok.
– Bazdmeg, bazdmeg!
Lecsapja. Két perc múlva újra telefonál a helyettes.
– A kocsiból hívlak, ne főzz kávét, majd itthon iszunk, indulj le a benzinkúthoz.
2. A sikeres csecsemő
A siker csecsemőkorban kezdődik. Látja az ember, hogy Gaskó a sikercsecsemő mintapéldánya. Nincs bölcsődei csoportja, ahol leghangosabban üvölthetne, nincs óvodai sem még, ahol csoporthangadó lehetne, aki lehet, hogy nem a legokosabb, de a legtöbben figyelnek rá. A siker születhet kitartó forradalmiságból, burjánzó önbizalomból, születhet az elképesztő belső egyensúlyból. Akire ráírva a jövő sikerember-jellemzői, mind hasonló. Már pelenkában is pontosan tudja, mit akar. Ha bűzlik, akkor is tudja.
Gaskó lógó zokniban jelenik meg a konyhaajtóban, a haja frissen vágva, cumija szája sarkába csapva, szinte semmiben nem különbözik az összes többi kétéves, két hónapos gyerektől, csak annyiban, hogy ő egyetlen pillanatig nem tanakodik, mozgási iránya kétségtelenné teszi, felmászik apja ölébe, és nem érti, kunkorítja a szemöldökét, ha ő felmászik, mit keres ott az anyja.
Gaskó, miután elfoglalja a helyét, rápihen, és felháborodva megállapítja, őt itten diszkriminálja valami idegen hatalom. De tesz róla, hogy a diszkrimináció megszűnjön, az hétszentség.
3. A régi falusi férfi sikermodellje
A régi falusi férfi sikere azon múlik, sikeresnek tartja-e magát. Harmóniában él az asszonnyal, a szomszédasszonnyal, a szomszédasszony elvált lányával, harmóniában a természettel, ha szükségesnek látja, megküzd-e a természet erőivel, legyűri-e őket. Amikor nem látja szükségesnek, azt mondja, gyűrjétek le egymást, például a tűz és a víz. Közben vet és arat. Állatokat tart, hogy legyen mit ennie, ugyanakkor, eszi, nem eszi, az állatokkal is harmóniában él.
A régi falusi férfiember élete csupa-csupa rejtély és rejtvény. A régi falusi ember sikere kulcsa a végtelenített harmónia. Mondják. A sikeres falusi ember végül harmonikusan elfekszik a gödörben, kisimítja ritkán látott ünneplő feketéjét, és harmonikusan várja a feltámadást jelző harsonaszót, hogy tovább szövögethesse a sikertörténetet.
„Régi falusi férfiember akarok lenni” – gondolja az ember, mialatt klasszikus modorban felügyeli a fővő ebédet, közben krumplit pucol a levesbe, sárgarépát. A kis konyhaasztal alatt térde átér a terítő fedezékében a másik oldalra, a helyettes rá-rászorít combjaival, miközben a hetet meséli.
‘23.01.10
