Robin Sperling munkássága az anyagon, a képen, a történelmen és az emberi viselkedésen keresztül követi végig a technológia útját. Korábbi művei a rejtett struktúrákat és infrastruktúrákat tették láthatóvá, míg az új sorozat ezeknek a struktúráknak jóval instabilabb és fantáziadúsabb formát ad. (…)
A fürdőruha pántja a vállamba vág. Szűk a mellkasom. Az edző számol, öt húzás fej fölé, három oldalra, forduló, falról el. A hangja kemény, mint a rajtkő. A papucsával a vízre csap az arcom mellett, fröccsen a hab. „Gyorsabban.” (…)
A tárlat azzal, hogy a statikus galériatérbe dinamikus kísérleti elemeket visz, hidat ver a klasszikus képzőművészet és a mozgóképarchívumok között. (…)
Egyre több öltözködési ötletet kívánt Frozinától, hogy gömbölyödő hasát eltüntesse. Hatalmas, horgolt szélű kendőket kezdett viselni, de nem a fejére tette őket, hanem a vállára, hogy térdig eltakarják az alakját. Maricska minden héten betoppant. Édesapja hozta csónakkal, amikor a kastélyban leadta a lápi ínyencségeket. (…)
Rész és egész. Sorozatok, mint ezen összefüggéseknek a kibontásai. Győrffy munkáiban meghatározók az összekapcsolódások, az egy tematika köré sorolható gondolatainak kimondása, rögzítése. (…)
Kilenc éven át azt képzelem el, hogy milyen lesz tízéves háztulajdonosként látni a saját udvart. Amikor először feltárult előttem a rozoga kapu ajtaja, még az sem tudatosodhatott bennem, hogy mi mindent látok a fénnyel utántöltött térben, s már sejtettem, hogy ezt, ezt, ezt nem baltázhatom el, ezt a házat udvarostól, kapustól, mindenestől meg kell szereznem, még ha évtizedre is eladósodom. (…)
Géczi János dekollázs tárlata sajátos színekkel gazdagítja a helyszínt és a betérőt. Többszörös az áttét, és így még intenzívebb az élmény… (…)
Idei utolsó nyári lapszámunk vegyes tematikájú; a címlapon Győrffy Sándor munkája.
Kelemen Lajos József Attila-díjas író, költő hosszú ideig főszerkesztője is volt lapunknak. Emlékét kegyelettel megőrizzük.
a szív ég el utoljára, a szív, / melyben tegnap még ott / fészkelt egy vörösbegy hangja, / majd egyszer csak valahogyan / kötéllé változott, nimfa-illatú / kötélszívvé… (…)
Ha megyek, akkor nem fázom annyira, húzom a bőröndöt, már az ujjaim is meggémberedtek. Egy óra séta után a 8. vágánynál kiírták: Budapest. Hát van Isten, már csak másfél óra várakozás. (…)
Három-négyévesen azt hittem, hogy a fekete kút mélyén valaki lakik. Egy torz ember, aki minden rossz gondolatot visszasuttog annak, aki túl közel hajol. Az öregek ilyenkor csak legyintettek: Ne menj oda, fiam, mert aki belenéz, az magát látja ott, de kifordítva. (…)
A kortárs magyar festészetben Verebics Katalin munkássága a figurális hagyomány radikális újraértelmezését képviseli. Képei a test, az identitás és az emlékezet vizuális konstrukcióit vizsgálják. A festmények nem stabil portrékat mutatnak, hanem fragmentált, egymásra csúszó identitásrétegeket. (…)
elfordítja arcát / a felhajtott gallérú ismerős / sietni kell / nem úgy mint régen / amikor pályaudvarokon / vagy parkok padjain hálózsákban / töltöttük az éjszakát / míg rendőrnek álcázott díszletmunkások / át nem rendezték a színpadot (…)
© 2026 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
