Az idő tünékeny, ezért megragadni sosem tudjuk, csupán egy-egy pillanatát rögzíthetjük valamilyen eszközzel – rajzzal, festménnyel, fotóval. A mozgókép megjelenése előtt csupán a benyomásait tudta az időről a művész ábrázolni, a maga teljességében annak lenyomatát megszerezni lehetetlen volt. Ugyanakkor egy képzőművész számára az időnek az az aspektusa is fontos lehet, hogy az évek során készített munkái hogyan fedik le az eltelt idő impresszióit. Sejben Lajos most ehhez az állomáshoz érkezett: hatvanévesen nem teljes leltárt készít, de kíváncsi arra, hogy az utóbbi öt-tíz év alkotásai milyen narratívát rajzolnak föl számára és a munkássága iránt érdeklődők számára. A felvonultatott művek ennek a termékeny időszaknak az illusztrálására szolgálnak, no meg arra is, hogy maga a művész lássa összefüggéseiben és egymásmellettiségében ennek a kollekciónak az erősségeit és kulminációs pontjait.
Sejben Lajos két műfajban – két egymással korrelációs kapcsolatban álló műfajban – fejti ki képzőművészeti tevékenységét: a vakrámára festett vászon lehatárolt felületén olajfestékkel, és a tértől-anyagtól nem korlátozott térplasztikák világában. Szabadon jár át a műfaji határokon és a stiláris territóriumokon, hogy autonóm, csak rá jellemző művek kerüljenek ki keze alól. Műveinek témáját hétköznapjaiból meríti. A megélt élmények, napi impressziók vagy távoli, egzotikus tájakra vivő utazásai szolgáltatják azokat a vizuális vagy emocionális benyomásokat, amelyeket vásznain megörökít. Abban az esetben, ha közvetlen környezetének tárgyai, helyzetei és szituációi nyújtanak számára inspirációs forrást, óhatatlan a kiváltó inger átírása és dekódolása, hiszen a vászonra felvitt színek, lazúrok, tónusok és árnyalatok maguktól vezetik tovább a művész kezét, és teremtetnek vele önálló vizuális univerzumot, melynek bejárására a lehetőség mindannyiunknak megadatik.
Sejben Lajos: Kappadókia, 2013
Ennek a szemléletmódnak az illusztrálását szolgálják a Műteremben és az Északi fények sorozat darabjai. A fény lenyomatai Sejben ecsetje nyomán pasztózus felületekké transzformálódnak, hogy ezeknek az érzékeny kompozíciós elemeknek az ellentételezését a képfelület egyensúlyát biztosító pontokon súlyosabb, kontrasztos festéknyalábok teremtsék meg. Más képkoncipiáló eljárást alkalmaz az utazásai során begyűjtött vizuális emlékek és benyomások esetében. Ilyenkor a látott élmény megfogalmazásánál a motívumok és táji elemek együttesének összhatása alakítja a kompozíció belső rendjét, amelyet a szubjektum szűrőjén keresztül áramoltatva rögzít a vásznon, mint a Kappadókia sorozat darabjain, valamint a Távoli város vagy a Hajótörés című képein.
Van persze egy harmadik tematika is, mely – legalábbis a címek szerint – nem épül külső átélt vagy megélt élményre, hanem a művész bensőjéből fakad. Ezt az Álom vagy a Vízió című festményekkel tudjuk megragadni, amelyeken az ember metafizikus önvalója, lelkének legbenső rétegei vetülnek vászonra és szolgáltatnak térképet egy-egy belső utazáshoz.
Sejben Lajos háromdimenziós művei teljesen más alkotói mechanizmusokat és asszociációs pályákat mutatnak. Ezek az alkotásai tanúsítják leginkább innovációs készségét és alkotói zsenialitását. Kő, fa, fém, papír, textil összeházasításával olyan művek születnek, melyek gyakran meghökkentik az embert, s első látáskor megállapítja magában, hogy neki ez a fajta anyag-összeállítás eszébe sem jutott volna. A 2014-es Örökség címre hallgató művénél a szögelt bádog és a mintás bútorszövetek együttese vizuális összképében is lenyűgöző, de a hagyatékban felstócolt textilek keltette gondolatok további értelmezésre sarkallják a nézőt.
Régóta alkalmazza plasztikai műveinél az object-ben és talált tárgyakban rejtező művészi potenciált, amikor a rozsdás vasalkatrészben vagy az elhajított keményfa bútortöredékben meglátja a műalkotás létrehozásának a lehetőségét. Meglátja és kisebb-nagyobb alkotói beavatkozással átminősíti a tárgyakat, materiális létüket egy másik dimenzióba emeli, ahol a tárgyiasult minőség és a filozófiai, művészeti tartalom lép egymással korrelációba.
Sejben Lajos: Privát könyvtár II., 2016
Az elmúlt öt-hat évben különösen sok plasztikai munkájával adózott a Gutenberg-galaxisnak (A könyvek emlékére, A tipográfushoz, Könyvoltár, Privát könyvtár, Tíz lépcső – Weöres Sándor), amelyek zöme a szögelt bádoggal burkolt fa mag, illetve földarabolt könyvlapok együtteséből áll össze. Nagyobb, monolitikus karakterű – de szintén szögelt bádogfelületű – formákkal idéz meg égtájakat (Észak, Kelet) vagy épülettípusokat (Erőd, Szentély) és földrajzi egységeket (Subasa). A tünékeny idő szellemiségéhez pedig a legjobban illő mű a Szuromi Pál emlékére készült plasztika, mely kő, üveg, papír és fém kombinációval állít mementót a barátnak és szakírónak.
Az időt ugyan nem tudjuk megragadni, de ahogyan Sejben Lajos is teszi, egyes pillanatainak, folyamata jeles lapjainak karakteres ábrázolásával rögzíthetjük annak impresszióit.
