A Sátán kitör a Pokolból, hogy eljuthasson a Teremtett Világba, és bosszút álljon a mennybéli vereségért. De amikor kinyittatja a Pokol borzalmas kapuját, rémes látvány tárul elé: az őskáosz. Ezen kell áthatolnia, hogy elérhesse a célját; csakhogy eddig nem találkozott hasonlóval: ő is teremtmény, illetve a Pokol is a teremtett világ része, ez pedig az a teremtés előtti kavargó összevisszaság, amelyben nincsenek irányok, hőmérsékletek, halmazállapotok, nincs idő és nincsenek távolságok, még anyagszerkezet sem létezik (Milton itt zseniálisan megelőlegezte a mai kozmológiai elméleteket); a Sátánnak ezen kell valahogy áthatolnia. Tehát, elrugaszkodik a Pokol pereméről, és beleveti a magát – a nem tudjuk, mibe.
Sok mérföldnyire nyargal felfelé 2, 930
mintha egy felhőn ülne, vakmerően, 930
de hirtelen szétfoszlik az ülése, 931
belefut a hatalmas semmibe, 932
s függőlegesen zuhan tízezer 933
ölnyit, hasztalanul verdes zavartan; 934
és még most is esne, ha nem löki 934
vissza balszerencsénkre egy tüzes, 935
salétromos ködgomoly ugyanannyi 936
mérföld magasra; ennek a dühe 937
meg belefullad egy Szirtisz mocsárba, 938
amely se rendes szárazföld, se tenger; 939
s majdnem elnyeli őt. Nyomul tovább 940
a durva masszában félig gyalog, 941
félig repülve – egyszer evező, 942
máskor vitorla kellene neki –, 942
ahogy a griff a zord vidéken át 943
szaladva-szállva, szirteken, mocsárban 944
az arimaszpét üldözi, aki 945
lopja a féltve őrzött aranyat. 946
Ilyen mohón megy a Gonosz előre 947
lápon, hegyen, síkon, rögön keresztül, 948
tömörben, hígban; kézzel, a fejével, 949
lábbal, szárnnyal; úszik, gázol, merül; 950
repül, mászik, vergődik, mire végül 950
valami mindenre kiterjedő 951
szilaj lárma, megdöbbentő zajok, 952
és hangok összevissza zagyvaléka 952
ront heves indulattal a fülére 953
az odvas feketeségen keresztül. 953
Előretör rettenthetetlenül 954
a hang irányában, hogy szembenézzen 955
azzal a valamivel – a legalsó 955
mélység hatalmával vagy szellemével, 956
aki talán ott lakik a robajban, 957
valakit, akitől megkérdezi, 957
hol van a sötétség legközelebbi 958
partja a fény határán. S ekkor íme! 959
Előtűnt a Káosz trónja. Veszett 960
mélységen nyúlt el sötét pavilonja; 960
vele ült a trónon a Gyászruhás Éj, 961
minden dolgok legöregebbike, 962
uralma támasza, s mellettük állt 963
Orkus Hádésszal és a rettegett 964
nevű Demogorgon; a Zűrzavarral, 965
a Rémhírrel meg a Vaksorssal együtt, 966
az Összevisszasággal tülekedve; 966
és velük az ezerszájú Viszály. 967
A Sátán ezt mondta nekik merészen: 968
Legalsó mélységek hatalmai, 969
szellemei, Káosz, Ős Éjszaka! 970
Nem kémkedni jövök, nem akarom 971
megzavarni vagy felderíteni 972
az országotok titkait. A kényszer 972
vetett ebbe a komor pusztaságba; 973
a széles birodalmatokon át 974
vezet az utam felfelé, a fényhez. 974
Egyedül, irányt vesztve keresem, 975
vezető nélkül, a rövid utat 976
oda, ahol zord határaitok 976
szomszédosak a Mennyel, vagy a hellyel, 977
amit hazátokból az Ég Királya 978
nemrég elvett. Azért hatolok át 979
ezen a mélységen, hogy odajussak. 980
Igazítsatok útba, és cserébe 981
nem semmi lesz a viszonzás: az összes 982
megszállót kidobom az elveszett 983
régióból, és visszaállítom 984
az eredeti sötétséget, és 984
(ezért jöttem) az uralmatokat. 985
Az Ős Éj zászlaját újból kibontom; 986
minden haszon a tiétek, viszont 987
a bosszú az enyém – mondta a Sátán. 988
Erre a nagy Anarcha akadozva 988
és kusza ábrázattal: idegen, 989
felismerlek, te vagy az a hatalmas 990
főangyal, ki nemrég ellenszegült 991
a Mennyei Királynak, de leverték. 992
Láttam és hallottam, mert akkora 993
hadsereg nem épp halkan menekül 994
a rémült mélységen át; romra rom, 995
agyonverésre szétverés, zavarra 995
zűrzavar; és a Mennyek kapuin 996
millió számra ömlöttek a győztes 997
üldözők egységei. A határőr 998
zónában tartom fenn a székhelyem, 999
hogy védjem azt a keveset, ami 1000
megmaradt az Ősi Éj jogarát 1002
gyengítő állandó agresszióban, 1001
a belső háborúitok után. 1001
Előbb a te börtönöd, a Pokol 1003
terpeszkedett el hosszan, szélesen 1003
odalent, majd az Eget és a Földet, 1004
egy új Világot lógattak le az 1004
országom fölé arany láncokon 1005
a Mennyeknek arról az oldaláról, 1006
ahonnan a Légióid lebuktak. 1006
Ha oda tartasz, közel jársz, de annál 1007
közelebb lesz a veszély. Menj, siess! 1008
A dúlással, romokkal én nyerek. 1009
Ennyit beszélt. A Sátán feleletre 1010
nem vesztegette az időt; örült, 1011
hogy a tengere végre partot ér; 1011
megújult fürgeséggel és erővel, 1012
tűzcsóvaként rugaszkodik neki 1013
a vad távnak a küzdő elemek 1014
ütéseiben, és minden irányból 1015
agyonszorongatva tör át, nagyobb 1016
vészben, mint az Argó a Boszporusz 1017
összecsapó sziklaszirtjei közt, 1018
vagy mint mikor Ulisses a Kharübdiszt 1019
a hajó bal oldalán elkerülte, 1019
de a másik örvényre navigált. 1020
Így bajlódott, keményen dolgozott, 1021
bajlódott, dolgozott az átjutásért, 1022
de végül átjutott; és csakhamar, 1023
amint az ember elbukott, milyen 1023
különös változás következett! 1024
A Bűn s a Halál gyorsan ment utána, 1024
teljes gőzzel, mert a Menny ezt akarta. 1025
A nyomán haladva kiépítették 1026
a széles, erős utat a sötétlő 1027
mélységen át, és ez a forrva forró 1027
szakadék eltűrte a csodahosszú, 1028
a Pokol felől ennek a törékeny 1029
Világnak a legmagasabb köréig 1029
ívelő hidat, melyen könnyedén 1030
mászkálnak fel-le az elvetemült 1031
lelkek, hogy büntessék vagy megkísértsék 1032
a halandó embert, kivéve azt, 1032
akit megoltalmaz az Isten és 1033
a jó angyalok különös kegyelme. 1033
De ekkor végre hatni kezd a fény szent 1034
energiája; a Mennyek faláról 1035
lövell derengő hajnalt messzire, 1036
a ködös Éj mélységei felé; 1037
ez a Természet külső végvidéke, 1038
ahol mint megvert ellenség, a Káosz 1039
visszavonul. Itt kevesebb a harc, 1040
a lárma, s a Sátán könnyen suhan 1041
az imbolygó fény hullámaival, 1042
és mint egy viharvert hajó, örömmel 1043
húz a kikötő felé szétszakadt 1044
vitorláival, roncs kötélzetével, 1044
s a puszta űrben (talán levegőben) 1045
kitárt szárnyán hintázva látja meg 1046
a messzeségben tágasan kiterjedt, 1047
meghatározhatatlanul se kör, 1048
se szögletes Empyreumi Mennyek 1048
opál tornyait és élő zafírral 1049
díszített pártázatát: egykori 1050
szülőhelyét. S precízen ráakasztva, 1051
egy aranyláncra erősítve lóg 1051
ez a Világ, a mi függő Világunk 1052
oly méretben, mint a Hold közelében 1053
az egyik legkisebb fényrendű csillag. 1054
Az átkozott órán az Átkozott, 1054
bosszúval megrakva oda siet. 1055
