A következőkben olyan alkotásokat fogok közelebbről is szemügyre venni, amik a montázsban rejlő lehetőségeket rendkívül formalista módon, a film- és képanyag fizikai (vagy éppen digitális) dekonstrukciójával, illetve a vágás végletekig való fokozásával kutatják. (…)
Hő! Hullám… / Álljon meg a habverés! / Nem győzzük / a disznót győzni: / mert késik a kés – / / hiabáltak a kentesek… (…)
A táncban és a meztelenségben rejlő kifejezésmódban a fizikai határok nem csupán esztétikai kérdést jelentenek, hanem mély érzelmi és mentális falak lebontását is. A kortárs tánc tehát megszűnik csak szórakoztatás lenni, inkább egy belső utazás, amely segít új módon felfedezni és elfogadni a testünket és mások testét. (…)
A beavatkozás gesztusa egyébként valóban mozgást vitt a képekbe, hol drámai, hol művészi, hol groteszk hatást adva a látványhoz. A szekerek persze száguldanak, az angyal az ég felé tör, a Habsburg-kapu turulja a Várban kinyújtóztatja szárnyát. (…)
A Sátán kitör a Pokolból, hogy eljuthasson a Teremtett Világba, és bosszút álljon a mennybéli vereségért. De amikor kinyittatja a Pokol borzalmas kapuját, rémes látvány tárul elé: az őskáosz. (…)
A szűkös technikai lehetőségek pozitív hatása volt, hogy nagyon tömören, koncentráltan kellett megfogalmazni a mozgássorozatok lényegét. Úgy gondoltam, hogy vonalcsoportok segítségével jelölöm ki a mozdulatokat kifejező irányokat, tendenciákat. (…)
A projektben szerves egységbe kerül a mozgás/tánc, a hang/zene, a tapintás, az installáció/szobrászat, a mozgókép/videó és más művészeti médiumok. Egyiket a másik generálja, kerül vele párbeszédbe, vagy inkább forr elválaszthatatlanul eggyé vele. (…)
A fényképeken az emberek képmása megőrizhető, és ilyenképpen túlél minket. A videoportré műfaja a modellek küzdelmét örökíti meg, a képpé válás küzdelmeit. A pózolás a kamera előtt a modellek kételkedésének tudható be, az örökké érvényes képmás megalkotásának lehetetlenségéből fakad. (…)
A tárlat címében – Magad vagy – ne csak a költészethez elengedhetetlen, Csokonai óta alap-lelkületként definiálható „áldott magánosságra” való utalást vegyék észre, hanem azt is, hogy Petőcz András szinte egyedül, majdnem társtalanul vállalja, hogy verseiben – vagy már inkább képeknek nevezzük őket? – virtuálissá oldódik a szöveg és a látható nyelvi jel közötti különbség. (…)
készülés persze csak először meg kell hozzá halni bele kell feküdni a sírgödörbe, bele a koporsóba vagy a tepsibe hogy hamvakká zsugorodjon a test vagy valami ilyesmi amire gondolni nem szeret senki én aztán pláne nem hogy meghalhatok olyan idegen… Continue Reading →
Valójában a mozgás az a speciális közeg, amiben megnyilvánulhat a gondolat, az a szellemi kaland, amit a formai metamorfózisok sora jelent. Élővé és láthatóvá válik mindaz, ami a statikus képekben nem jelenhet meg. A mozgás teszi lehetővé, hogy sajátos módon jöjjön létre a sík–tér–sík problematikája, ami központi elemét képezi édesapám művészetének. (…)
Abszurd, hogy itt vagy, ebben a városban, / aminek a nevét is elfelejtetted egyszer. / Látogatóba jöttél, / néhány napra csupán, / és sejtelmed sincs róla, hogy bármelyik / mondatod arcomba sodorhatja a szél. (…)
© 2025 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
