Szerző

Csernák Árpád

Lőrincz Sándor: „Szelídség jármán vonszolni gyötrő terhét a szépnek…”

Mi dolgunk van a világon? Hogy tudjuk vonszolni gyötrő terhét a szépnek? Ráakadunk-e a boldogító kerek egészre, megtaláljuk-e azt a harmóniát, amelyre vágyakozunk? Írók, költők irodalmárlétről, szeretetről, szépségről, misszióról.

Csernák Árpád kisprózái

Kijelölt út nem volt, de mintha mindenki egy irányba tartott volna… Nem tudtam ellenállni. Sodródtam velük… Enyhén lejtett a nyílegyenes út. Talpunk alatt egyre apróbb kövek csikorogtak, két oldalt nőttek a falak, és a falak közötti tér egyre szűkebb, egyre keskenyebb lett, mintha befelé haladtunk volna a hegy gyomrába… Kintről már semmi nesz nem hallatszott, csak a talpak csikorogtak a kőzúzalékon… (…)

Csernák Árpád: A panzió

Nagy meglepetésemre a kijáratnál egyenruhás, fegyveres őrök fogadtak, és tudatták velem, hogy a közelben katonai kiképző tábor van, s a mostani hadgyakorlat miatt – sajnos – nem lehet elhagyni az épületet. Természetesen – mondták udvariasan – tudják és méltányolni fogják, hogy mi művészek vagyunk, és ennek megfelelő bánásmódban lesz részünk, de hát a hadgyakorlat az hadgyakorlat, a parancs az parancs. (…)

Csernák Árpád: Végjáték

Természetesen homály volt. Tulajdonképpen: koromsötét, mégis, mintha a falakból, a folyosók kövezetéből fény szivárgott volna; mintha az egész épület élőlény lenne, és márványtestében világító erek és zsigerek pulzálnának. (…)

Csernák Árpád: Svéd acél

Az első pillanattól kezdve minden ugyanarról beszél: a szürke égbolt, a kopár falak, az emberek fásult-sápadt arca, a víztől terhes, földig hajló fekete faágak s a nedves avarban matató varjak… Beomlott arcok, izzadó kövek… Aztán az egyik kirakatban megláttuk ezeket a jó formájú késeket. (…)

© 2018 Képírás — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑