Apa és leánya – egyikük sem volt (lett) a „Balaton festője”. Találkozásuk az országos, nagy témával eseti, de tanulságos; úgy a honi festészet történetére, mint e táj festőiségére nézve. (…)
Pelerin hab-fodra: korai alkonyra / szabott hölgybánat… / Egyenes testtartás – ha törik, ha / szakad a szép erőmű… // Pártatlan prímszámlét és kihívó mélabú. (…)
Kihűlt a szép korpusz – meg kéne nyitni, / csendjét kiértékelni vol(na jó)! / Vak rapszódosz vág szószövetbe – így, ni! / S hebeg: a kóreset – dalol(ható)… (…)
A képmezőt betöltő motivikus és szerkezeti feszültségek állandóak és jól elosztottak; nincs mit kitölteniük, nincs mit kioltaniuk… Folt vagy vonal, homály vagy élesség egyaránt a látszat jól definiálható, európai ürességét deklarálják (…)
Hörren a garázsjárat, Hörmen kapura lövell hétköznap- / gázt. Kapaszkodik a kétfelé néző önkormányzati ügy- / intéző: sajátos lány, kancsalodó léttudat. Szemez. Velem? / Mert tíz óra van, és jövőre és minden évben lesz tíz óra, / utolsó járat? Így volt, és így lesz. Augusztus huszadika / után a végső lány. (…)
Kiválaszt – kinéz! – a Mindenség Nagyáruházból egy mezőgazdasági gépelemet, egy építési betonelemet, és mind a többit, s azt mondja: jó! Jó, hogy vagytok. És addig foglalatoskodik velük, addig működteti az érzelmeit, amíg lelke felindul, keze is megindul, s kimetszi kegyeltjeit haszonelvű közegükből; neutrális térbe helyezi, áttöri a szitán, s néha még meg is festi. (…)
Gerincről leszakadt medence, kövesült káli / csont. A tudatban hullámzik vizenyős párja: / Lacus Pelso; verso: Balatin; nyelvharc, hit- / bizomány. // Vágó Örs raktározd a felfejtett formatengert / időleges falakban! (…)
Annyi minden maradt, / fedetlenül is, / titokban… / Helyezkedik a tudat, elszánt értelmező. / Betöltöm ezt a szemgödröt egy darab agyaggal – / nemde: néz? (…)
Mi dolgunk van a világon? Hogy tudjuk vonszolni gyötrő terhét a szépnek? Ráakadunk-e a boldogító kerek egészre, megtaláljuk-e azt a harmóniát, amelyre vágyakozunk? Írók, költők irodalmárlétről, szeretetről, szépségről, misszióról.
Nem tudom! – ezer éve
nyaggatnak már, s mindvégig egy szóban szenvedtem:
magyar.
Ezért ülök itt, és nézem az időt. (…)
Berlin felett az ég angyalokkal telt, szállongnak fel s le a megszolgált otthonosságban, varázsuk és bűntudatuk egyaránt birodalmi sallang. (…)
Szabadesés-pont: drámai közvélemény.
Indusztriális perc-pont: óvatlan terror.
Hazamennék, de nem merek, ott munka vár,
megőrzöm magam kényszerű óvatosnak. (…)
Egy kép a konyhám falán. Mit tesz Isten – itt van. Mint rögzült személyem s a hozzám öröklődött, drága lények. S mint a kanálcsörgés, az elégült jókedv, az ernyedett csöndek. (…)
Elmentetek. Mind. Közönségesen. / Annyi érték, ember, rendkívüli / forma, naná, és könnyed tartalom (…)
Lebben a ponyva, pózol az igazgató, ordít a teve, és nehezen verekszem át magam a porond felé figyelő alkalmazottakon. Megvagyunk, így, együtt. A trupp. A költői bérmunkások. (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
