A lírikus kiborg(ja?)
Kihűlt a szép korpusz – meg kéne nyitni,
csendjét kiértékelni vol(na jó)!
Vak rapszódosz vág szószövetbe – így, ni!
S hebeg: a kóreset – dalol(ható)…
Hulla pöffent… A bűz is (ész)lelet;
szonettbe zárva: (mély)latin – ió!
Mű(tárgy) magányt s fogalmi élveket
(szem)léltet átlagos dimenzió.
Ám éppen itt, e (kész)enléti forma
unt délkörénél tágul (ki) az ég…
Delel a szerző, míg épül a (vers)test.
S né’, az Én is újul! – kétes (mi)volta;
idült tettvágy term(éke): mintagép…
(Vad pacemaker zengeti még – a vesztest.)
Wikipédia: „A legtöbb dimenziófogalom szemléletes
tartalma az, hogy egy pont vagy esemény megadásához
hány független adatra van szükség.”
Ez Dal! – sine morbo… (Káplán)
Szszsz –
szavakat mondok inkább, mármint (vala)-
miket…
A (gyöngy)-
hagyma olyan, mint a (minta)kerek világ.
A lényem a lényeggel összefonó… (Dik)
má’: zsír-
szövet szenderegteti a tudományt! Dag(a-
nat)
cukros-ecetes lében – dramatizált term(é-
szet).
Elnézve: (héj). Lehántva: (éj). Ezt mind
mondta valaki…
(Költ)ő –
az angyalgazdaság termék(e); egyeteme-
sen kövér(kés).
Ezzzt félrenyelted – azzzt nyögd ki! Né-
(mán); ne(tán)…
(Ősember)!
Mmm –
azt a szót nem illik fe-lej-te-(ni).
Megenni inkább? Ó, add(ictus)!
Tallár, tallár: név(leg) (köz)név;
tulajdon(jog) – tulajdon(jog)…
Amint szőrös – máris sötét: (.)
„Plakátmagányban” á(z)ó! – muff.
Táti(kázik). Őstulaj(dondondon).
Személytelen, de szájba(n)szó(l).
Eszem a(z á)dáz szívedet, Trallám!
Van r(end)! – ha kis(ha)miska is…
Alkalom szülte. (R)endkívüli.
Papó! – a szó árnyéka (slussz)poén.
Mégsem falom (fel!) az eszszsz-
szem. Meghagyom(gyom)… Az
elmúl(t) (m)ásnak. É(j) s pont
