Aki csak egy rövid időre is magáénak tekinti Bátai Sándor műveinek terét, rögtön megérzi, hogy alkotásaiban valami külön erő lüktet. A köztesség rőt-vörös, örök-barna konzerv-színén valami sajátos regényesség igyekszik áttörni. (…)
S mint a fű, ő is elszánt. Élni akar. Miért is mondana le arról, amihez nagyon ért? Az idő meg a gravitáció elbánt vele. Sűrű ráncai mögött rendületlenül vigyázza természettől nyert kiválasztottságát, a valahai finom, gótikus dámát. (…) Részlet a Gyeptéglák a füveskönyvemből című kötetből.
Mit számít, hogy ébren vagy-e; / a gyógyulás nem vegyi dolog, felnézni, / mikor annyi minden éppen elmerülne; / a test, a sokat-tudó, szentelt forma, / nem riad az alkalomtól. (…) Vers a Csakis a minden elég című kötetből.
A halhatatlanság mint a szívünk legmélyéről fakadó fikció, csakis akkor ér valamit, ha kellően merész, és ahogy az egyéniség a másik egyéniségtől, eltér a róla előre kialakított mindenféle képtől. (…)
Prágai Tamás egyik utolsó földi kötelezettsége a Képírás kézben tartása volt. Részemről köszönet illeti a lapot, hogy lehetőséget és feladatot kínált: mint vendégszerkesztő keressem fel barátaimat, Tamás barátait, ismerőit, egykori munkatársait, s kérjem meg őket, mondják el, mi jut eszükbe Prágai Tamás nevének hallatán, feltételezhetően több millió kilométernyire tőle, és mégis egészen közel hozzá. (…)
Iancu Laura vonásai maradéktalanul kirajzolják az övéinek vonásait, miközben számos földije, a szeretföldi figurák legtöbbje az ő vonásait is hordja. E csodálatos kötődés és élettani cinkosság jószerivel maga követeli, hogy meséljenek róla. És nincs ellenszólam, tanult művészi rafinéria, artisztikus kunszt: a szívnél jobb mesélő még nem akadt. (…)
Nem vagyunk, ha nem vagyunk művek céljai és okai. Aki először hitte ezt, ő volt a legeslegelső művész. Azóta az alkotás gondolatok önkéntelen párbeszéde az időben. (…)
Kérdezte egyszer, még egyszer –
újból nem kérdezi
a prokurátor: ki legyen az, melyik fogoly,
akit ma eleresszen (…)
Hallom a lassan rendülő / hegyet, amit ma szól, / a füvek kesernyés illat-himnusza / után, őszre-szántan (…)
Csinszka nem égi jelenség, de nem is egészen a földé, nem keveri össze a szépet a hasznossal, ugyanakkor hajlomos a képzeltet és a valót egymásban azonosítani. Mindenesetre akiben éhe sincs költészetnek, abból a zseni sem csihol elő költészetet. (…)
Úgy érted: a világ finom zene, / kísért mint lelkes ária, titkokból csiszolt intonáció? – // ma inkább csupa robaj, zörög az éggömb (…)
Varga Mónika képein valóság-részletek tünedeznek elő, a természet és a tárgyak nyomai. S e jelekből egyelőre azt lehet kiolvasni, hogy ő nem annyira intellektuális általánosításokról óhajt referálni a nézőnek, hanem olyan mintákat és alakzatokat igyekszik kibontani a teremtett és az épített világból, amelyben a művész tapasztalata még nem válik fogalommá – éppen csak a szép, a hamvas filozófia, a megjegyzendő, az emlékezetbe vésendő momentum formába-öntésén fáradozik. (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
