„Nem is félek talán.”
(Radnóti Miklós)
Úgy érted: a világ finom zene,
kísért mint lelkes ária, titkokból csiszolt intonáció? –
ma inkább csupa robaj, zörög az éggömb,
máskor rettentő csöndjét hallgatni már elviselhetetlen –
ha mégis varázs megint; magába szippant
félszünkön átfuttató bizalom –
bent kering, de kívülre
rajzol irányt a szívós eszme; edzett igeként a bocsánat,
helynek szól, időknek is –
csakugyan: szinte hallik, oly érzéki;
éji órán is világos –
kövessük hát úton innen: ország felé, hazafelé,
otthon nevű rejtekhelyhez,
őrült képzeletünk lovagolva,
s úgy vedd: akár a félretolt kapu volna határ, asszony karja
arányban egymással
a kötetlenség meg a hűség, forrásaink
egyaránt
