Fülöp Zoltán civilben mérnök ember, így nem áll távol tőle a megfontolt konstrukció és az aprólékosan, fegyelmezetten kivitelezett téma. Egyszerre ismeri és érti a vonalzók szigorát, a szabályos mértani testek egyértelműségét. A mérnöki világban a „mű” és a valóságba átültetett, lemásolt változata fedésben vannak. Az alkotó számára ezzel ellentétben átléphetők a vonalzók diktálta határok, miáltal beléphet a művészetek teremtette világába, ahol a személyes élmény, a megélt tapasztalás és a világhoz való érzelmi viszony is jelen van a műben. (…)
Fakó ég alatt erdő pihen,
visszahúzódva lüktet minden.
Csendes a hideg, hisz nem teremt,
takargat, rendez csak odalent. (…)
Üdülés Horvátországban – futná másra a családi büdzséből? Mi több: felülről látja az Akropoliszt. Addig nyújtózik vagyis, amíg a takarója ér. Nem felejti: halált szimulálva menekül meg. Szívesen mesél: úszva próbálkozik, kenujuk léket kap. Félútnál férje feladja. Önvédelemből lő, geológus, csakis azért: pánikba esik. Hálát ad az égnek, amiért megmenekül. (…)
A nyárnak idénre lőttek,
s mit érlelő, hamvas ősznek
festenénk: vacogó semmi. (…)
Nyirán szövegei nyomán a szavak hol mézként, hol ecetként születnek az ajkunkon, ahogy megformáljuk őket. Soraiból – mint legóelemekből a várat – újra és újra felépítjük magunkat, miképpen ő is, versbe írva magát. (…)
Csak a tenyered akartam érezni!
Nem a bordáimon, nem is az arcomon,
csak test-meleg kabátom hideg gombjain. (…)
Idei második, nyári számunk nem egyetlen tematikára épül, s lapunk visszatér ahhoz a korábbi gyakorlathoz, miszerint négynaponta követik egymást a publikációk.
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑